„Országértékelő” beszédet tartott Victor Ponta


-A A+

Év végére 150 euróval növekedik az egy főre eső román államadósság – jelentette be Victor Ponta "országértékelő" sajtóértekezletén. A miniszterelnök azt mondta, nem az előző kormányt kívánja bírálni, csupán a Románia „reális gazdasági helyzetét” és az idei büdzsé sarokszámait ismerteti.

Ponta elmondta: Románia államadóssága 51 milliárd euró, ami a GDP 34,7 százalékát teszi ki. Jelezte, az EU-ban csak Észtországnak, Bulgáriának és Luxemburgnak van kisebb arányú tartozása. Hozzátette: az adósság csaknem felét az utóbbi négy évben vette a nyakába az ország, az egy főre eső köztartozás 1400-ról 2500 euróra nőtt.

A miniszterelnök szerint Romániának 2012-ben sikerült 2007 óta először a GDP három százaléka alá szorítania költségvetési hiányát. Az idén a kormány 2,15 százalékos deficittel számol. ponta2

Az állami költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon.

Miután a közalkalmazotti béreket decemberben visszahozták a 2010-es megszorítások előtti szintre, idén nem lesz további béremelés a közszférában - közölte Victor Ponta.

Kifejtette: kormánya nem nyúlt az IMF-fel leszerződött elővigyázatossági hitelhez, de ez lehetővé tette, hogy egyre kisebb 5-6 százalékos kamattal finanszírozza kiadásait a pénzpiacokról. A kormányfő megerősítette, hogy újabb hitelszerződést szeretne kötni a valutaalappal. Erre hivatkozva sem adópolitikai terveiről, sem a minimálbér tervezett növeléséről nem árult el részleteket: mint mondta, nem beszélhet olyasmiről, amit az IMF kedden Bukarestbe érkező küldöttségével akar előbb megtárgyalni.

Az IMF-küldöttség látogatása után, várhatóan január 21-edikén kerül a 2013-as büdzsé tervezete a parlament elé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X