Az egységes bértörvényt jelenleg két ember támogatja, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter és Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miközben a pénzügyminiszter, Viorel Ştefan el sem megy a törvényről szóló vitákra, mert „nem beszélhet erről” – nyilatkozta kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
Sorin Grindeanu miniszterelnök azt nyilatkozta kedden, hogy a hét második felében döntenek egy esetleges kormányátalakításról, miután „minden minisztériumot külön megvizsgálnak”.
Iktatta kedden a parlamentben az RMDSZ a közigazgatási törvényt módosító tervezetét.
Elfogadta kedden a szenátus az egységes bértörvény módosító javaslatokkal kiegészített tervezetét.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet június 16 és 18. között tartja küldöttgyűlését, amelyen a küldöttek új elnököt választanak a szervezet élére.
Klaus Johannis azt nyilatkozta hétfőn Brassóban, hogy az elnöki hivatal még elemzi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (RCA) szóló törvényt.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetőjét, a jelenleg Románia amerikai egyesült államokbeli nagyköveteként tevékenykedő George Maiort is behívja meghallgatásra a 2009-es államelnök-választást vizsgáló parlamenti bizottság
Videokonferencia keretében hallgatja ki hétfőn a legfelsőbb bíróság Sebastian Ghiţă volt képviselőt, aki jelenleg Szerbiában van letartóztatásban.
Az aláírásgyűjtés utáni lépésekről, a dél-tiroli autonómiáról kérdeztük Daniel Alfreidert, a FUEN ladin nemzetiségű dél-tiroli alelnökét. Alfreider arról is beszélt, a román állam részéről milyen reményeket táplál.
Elutasította a Konstanca megyei ítélőtábla az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) igénylését, amelyben a Tomis ortodox érseke, Teodosie Petrescu ellen elrendelt hatósági felügyelet házi őrizettel való helyettesítését kérte.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívuma szégyenfolt a román igazságszolgáltatás arcán és bejelentette, hogy első lépésként közzéteszi az archívumot „látogatók” névsorát és esetlegesen a „látogatások” számát is.
Véget ért Kolozsváron az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN kongresszusa.
Nem hagyta szó nélkül az RCS&RDS főrészvényese, Teszári Zoltán, hogy az Antena3 azt állította róla: szoros kapcsolatokat ápolt Traian Băsescuval a volt államfő mandátumának idején.
Szombaton, a közgyűléssel zárult az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN kolozsvári, 62. Kongresszusa. A május 17-én kezdődött rendezvény utolsó napján számos határozatot fogadtak el.
Csoma Botond: „Az önkormányzatok adják közösségünk és szervezetünk erejét. A szubszidiaritás elvét figyelembe véve az önkormányzatoknak hatékonyan kell működniük, hisz ők állnak legközelebb az állampolgárokhoz.”
Művészetek a Szilágyságban. In memoriam Szabó Vilmos címmel zajlott tudományos ülésszak a XIV. Szilágyság-kutatás rendezvénysorozat keretében. A kulturális programot Petri Mór-díjátadás zárta.
Kilép e Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) a bukaresti ötödik kerületi szervezet egykori társelnöke, Dan Marian.
Sebastian Ghiţă üzletember azt kérte pénteken a szerb legfelsőbb bíróságon, hogy ne adják ki Szerbiából, mert Romániában politikai üldözött.
Bonchidán, a 17. FUEN kongresszuson a kastély árnyékában indították el hivatalosan az egymillió aláírás összegyűjtését, amely a Minority Safepacket hivatott az európai döntéshozók elé vinni.
A Kovászna megyei prefektus visszaéléseire és az anyanyelv-használatért folytatott küzdelemre hívták fel a Kolozsváron zajló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusának figyelmét háromszéki poliitkusok.