Cioloş volt az egyik vezérszónok a PNL kampányindítóján


-A A+

Bukarestben a Forradalom téren tartott kampányindító rendezvényen mutatta be jelöltjeit és kormányprogramját vasárnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az eseményen részt vett Dacian Cioloş kormányfő is.

A miniszterelnök azt mondta, olyan parlamentet szeretne, amelyben az összes honatya az emberek érdekében dolgozik. A Forradalom téren összegyűlt, mintegy húszezres tömegben sokan a Dacian Cioloş támogatását hirdető feliratokat emelték a magasba.

A kormányfő kijelentette, reméli, hogy a román állampolgárok megértik: az ország sorsa tőlük, a cselekedeteiktől függ.

A jövő Romániáját nem lehet "messianisztikus vezetőkkel' felépíteni - fogalmazott Dacian Cioloş. A kormányfő azon véleményének adott hangot, miszerint elsősorban az embereknek kell megváltozniuk ahhoz, hogy a politikában és egész Romániában változás induljon be. A politizálásnak pedig több, 25 éve rögzült módszerét "el kell felejteni", tette hozzá Cioloş, aki szerint egy politikai pártot 'az alapjától a csúcsáig' a becsületesség kell hogy jellemezzen. 

A kormányfő azt mondta, megreformált pártokkal szeretne együtt dolgozni, amelyek vezetői nem csak saját, hanem a közösség szolgálata érdekében politizálnak. 'Meggyőződésem, hogy ilyen hozzáállással vissza lehetne szerezni az emberek politikai pártokba vetett bizalmát', tette hozzá. Cioloş felhívta a figyelmet a közéletben való polgári szerepvállalás szükségességére, mondván, hogy 'a távolmaradás szörnyetegeket szülhet.' 








EZT OLVASTA MÁR?

X