Ezt szeretné hallani Kelemen Hunortól Liviu Dragnea


-A A+

"Remélem, hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as Nagy Egyesülés győzelem volt a romániai magyarok számára is" - jelentette ki vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. 

„Több mint szerencsétlen Kelemen Hunor ezen kijelentése. (...) Ő azt állítja, hogy nekik előnytelen volt az egyesülés. Mert ők kik? Ők szintén román állampolgárok. Mert remélem, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokra gondolt, nem pedig magyarországi állampolgárokra, mert akkor súlyos a dolog. Nem értek egyet ezzel a nyilatkozattal. Az egyesülés a román nemzet számára győzelem volt, Kelemen Hunor egy Romániában bejegyzett párt elnöke, ezért remélem, hogy hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-a egyesülés győzelem volt a romániai magyarságnak is” – mondta Liviu Dragnea a Realitatea hírtelevízióban. 

Dragnea szerint ezzel a kijelentésével Kelemen Hunor mintha Tőkés László szóhasználatát venné át. „Több szavazatot akar? A szavazatai mindenképpen biztosítva vannak, a nyilatkozat pedig megmarad. Én nem felejtek” - mondta a politikus. 

Ismét félrefordították Kelemen Hunort

Liviu Dragnea felháborodását az is okozhatta, hogy az RMDSZ kolozsvári kampánynyitóján jelen levő román újságírók félrefordították Kelemen Hunor szavait. Az RMDSZ szövetségi elnöke így fogalmazott: „Számunkra 1918 a veszteség éve volt. A veszteség okozta fájdalmat nem lehet, nem érdemes méricskélni: mert lehet, hogy a veszteség maga számszerűsíthető, de a fájdalom bizonyosan nem” Ezzel szemben az Agerpres hírügynökség román, majd magyar hírfolyamán is már az jelent meg, hogy Kelemen Hunor a romániai magyarság „vereségéről” beszélt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X