Nem hirdette ki Johannis a 102 illeték eltörléséről szóló törvényt


-A A+

Klaus Johannis államfő bevallása szerint kihirdette volna a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt, ha az nem rendelkezne a tévé- és rádióilleték megszüntetéséről is. Erről az Active Watch szervezet által kezdeményezett vitafórumon beszélt az államelnök. 

Johannis azt mondta, alapvetően pozitívnak tartja az illetékek eltörléséről szóló kezdeményezést, és emlékeztetett arra, hogy választási programjában is voltak erre vonatkozó javaslatok. "A parlament azonban - általam ismeretlen okból - sürgősségi eljárással, mindössze két hét alatt fogadta el a jogszabályt" - tette hozzá az államfő, aki szerint közvitára kellett volna bocsátani tévé- és rádió-előfizetési díj eltörléséről szóló rendelkezést, és a parlamentnek is alaposabban meg kellett volna vitatnia a törvényjavaslatnak ezt a pontját. 

Az államfő azt is elmondta, miután a parlament elfogadta a törvényt, a köztelevízió és a közrádió vezetői, illetve az Európai Műsorsugárzók Uniója - amelynek a TVR is tagja - azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt. 

"Nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy sem a televízió- sem a rádiótársaság illetékeseivel nem egyeztettek előzőleg a témáról. Ezt nagyon furcsának tartom, mert azért nem két kft.-ről van szó. Normális körülmények között ennek a vitának is a törvény elfogadása előtt kellett volna lezajlania. De ha a parlament úgy gondolta, hogy ő mindent tud, én úgy gondoltam, hogy nem tudok eleget" - fogalmazott Johannis, és felkérte a vita résztvevőit, ismertessék álláspontjukat a tévé- és rádióilleték eltörlése kapcsán, hogy ezek alapján véleményt alkothasson a kezdeményezésről. 








EZT OLVASTA MÁR?

X