Korrupciógyanúval bűnvádi eljárás indult a választási hatóság elnöke ellen


-A A+

Bűnvádi eljárás indult Ana Maria Pătru, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke ellen kedden, akit befolyással való többrendbeli üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint Pătru 2008-ban az AEP alelnökeként egy 210 ezer euró értékű bukaresti lakást kért és kapott egy cégvezetőtől annak fejében, hogy az illetőt előnyben részesítse az AEP számítástechnikai és szoftverfejlesztési közbeszerzésénél.

2011-ben ugyanannak a cégnek a képviselőitől 15 ezer euró, egy másik cég vezetőjétől pedig 50 ezer euró csúszópénzt kért és kapott (ez utóbbi esetben állítólag csak azért, hogy az illetőt összehozza az akkori gazdasági miniszterrel), a megvesztegetésekből származó pénzből pedig egy luxusterepjárót vásárolt, amit nem saját nevén íratott forgalomba - olvasható a DNA közleményében.

Kedden a DNA a Pătru -család által birtokol lakásokban és az AEP székhelyén egy időben végzett házkutatást. A hírtelevíziók szerint a gyanúsított férje, Florin Stefan Pătru megpróbált megszökni egy olyan cég irataival, amely szerepet játszott a csúszópénz kifehérítésében, a rendőrök azonban elfogták.

Klaus Johannis államfő a nap folyamán újságírói kérdésre válaszolva kifejezte meggyőződését, hogy nem befolyásolja az AEP hatékony működését a vezetője ellen felmerült korrupciógyanú. Az elnök - még a DNA erre vonatkozó közleménye előtt - megelőlegezte: Pătru "le kell cserélni", ha az ügyészség büntető eljárást indít ellene.








EZT OLVASTA MÁR?

X