A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselői azért hagyták el az üléstermet a két ház keddi, együttes ülésén, hogy így tiltakozzanak a „külvárosi színvonal” ellen, ami Románia Parlamentjét jellemzi,
A következő két év cselekvési prioritásait meghatározó stratégiai dokumentumot készül elfogadni szombati kongresszusán az RMDSZ.
A szenátus után a képviselőház is megszavazta a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvénytervezetet kedden, így annak hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
Erős törvényhozás nélkül nem létezhet valódi demokrácia - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő kedden, a parlament két házának plénuma előtt mondott beszédében.
Csütörtökön Bukarestbe látogat Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Juncker találkozni fog Klaus Johannis államelnökkel és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel is.
Megszavazta a képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Azért szorgalmazta Liviu Dragnea a közkegyelmi törvény tervezetének a jogi bizottsághoz való visszaküldését, mert a kormány változata kiterjed a választási bűncselekmények miatt elítélt, illetve a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt személyekre is - véli a Nemzeti Liberális Párt szenátora, Alina Gorghiu.
A közkegyelmi törvény tervezetének a jogi bizottsághoz való visszaküldéséről döntött hétfőn a szenátus plénuma.
Romániában problémás a 19 kisebbség anyanyelvi jogainak érvényre juttatása, mutatott rá hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Magyar Anna.
Egyetlen ország ellenzi Románia schengeni csatlakozását, és az maga Románia, azáltal, ahogyan a törvényalkotás zajlik, ahogyan a sürgősségi rendeleteket fogadják el, azt a látszatot keltve, hogy "nem igazán tudjuk, mit is akarunk valójában" - nyilatkozta hétfőn Klaus Johannis államfő.
Név szerinti szavazást fog kérni a Nemzeti Liberális Párt a közkegyelmi törvénytervezet esetében, és a PNL ellene fog voksolni - jelentette be hétfőn Alina Gorghiu.
Szerdán ül össze a Szociáldemokrta Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottsága (CexN), hogy megbeszélje a közkegyelmi törvény tervezete kapcsán kialakult helyzetet - nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea pártelnök, hozzátéve, nem a Şerban Nicolaéjé az utolsó szó a jogszabállyal kapcsolatban. A pártelnök ugyanakkor szankciókat is kilátásba helyezett.
Beidézték hétfőn a legfőbb ügyészségre Traian Băsescut.
Módosító javaslatokkal kiegészítve kedvezően véleményezte hétfőn a szenátus jogi bizottsága a közkegyelmi törvény tervezetét. A jogszabály, amennyiben jelenlegi formájában fogadják el, 1032 fogvatartott szabadon bocsátását eredményezné.
Kétszáz lejes bírságot rótt ki a besztercei rendőrség egy férfire amiatt, hogy a Facebookon sértő szavakkal illette a Szociáldemokrata Pártot (PSD).
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) volt elnöke, Dumitru Dragomir ellen.
Tíz évvel az Európai Unióhoz való csatlakozása után Románia megérdemli, hogy befogadhassa valamelyik európai ügynökség székhelyét - nyilatkozta Ana Birchall európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.
Luxusadót vetne ki a cukrozott ételekre és italokra Costel Lupașcu szociáldemokrata képviselő.
A csütörtökről péntekre virradó éjszaka előzetes letartóztatásba helyezték Mihuţ Constantin Crăciunt, a Román Vasúttársaság (CFR) volt igazgatóját és három másik igazgatót, ugyanakkor hat személy esetében házi őrizetet rendeltek el.
Mintegy 200 személy vonult utcára csütörtök este a fővárosban a Victoriei térre, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a közkegyelmi törvénytervezet módosítását célzó és a szenátus jogi bizottsága által elfogadott javaslatok ellen.