Luxusadót vetne ki a cukrozott ételekre és italokra egy PSD-s képviselő


-A A+

Luxusadót vetne ki a cukrozott ételekre és italokra Costel Lupașcu szociáldemokrata képviselő. A honatyát a túlsúlyos gyermeket egyre növekvő száma aggasztja.

„Nemrég kezembe került az Egészségügyi Világszervezet jelentése, amely szerint Románia 3. helyen áll Európában a gyerekek és tinéldzserek túlsúlyosságát illetően. Tulajdonképpen, 10-ből 3 gyerek túlsúlyos, aminek oka a cukrozott ételek és italok fogyasztásában keresendő” – fogalmazott Lupașcu. Hozzátette: a 8 év alatti gyerekeknek több mint egynegyede küszködik súlyfelesleggel. „Közegészségi problémáról van szó, ezért az államnak fel kell lépnie az ügy érdekében” – mondta a kormánypárti politikus.

Hasonló szabályozásokat többek között az Egyesólt Államok, Nagy-Britannia és Franciaország is bevezetett. Az Egészségügyi Világszervezet is ajánlásban fogalmazta meg a cukrozott ételek és italok megadóztatását; az intézkedés több országban ezen termékek fogyasztásának csökkenéséhez vezetett. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X