Elutasította a táblabíróság Tőkés László keresetét


-A A+

Elutasította a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte - derült ki kedden az interneten közzétett ítéletből.

Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Johannis államfő márciusban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amit az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a huszadik évfordulón. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Tőkés László - ügyvédje, Kincses Előd korábbi nyilatkozata szerint - a temesvári forradalom szellemének védelmében indított közigazgatási pert Klaus Johannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Ciolos miniszterelnök ellen, az ügynek nem lévén anyagi vonzata. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét és ne lehessen semmivé tenni az egykori, '89 decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét” - mutatott rá az ügyvéd.

A felperes szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény csak két esetben teszi lehetővé egy elismerés visszavonását, és ezek egyike sem áll fenn. Az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés Lászlót azonban nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik, amelynek szabadságát az alkotmány garantálja - érvelt ügyvédje a múlt heti tárgyaláson.

Az igazságszolgáltatási portálon kedden közzétett végzés szerint a bukaresti táblabíróság „megalapozatlannak” találta Tőkés László keresetét, amelyben a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet eltörlését kérte. Az ítélet nem jogerős, ellene a legfelső bírósághoz lehet fellebbezni a felek kiértesítésétől és az indoklás közzétételétől számított 15 napon belül.

Romániában tucatnyi olyan embernek - köztük a korrupcióért több ízben bebörtönzött Adrian Năstase volt miniszterelnöknek - van a birtokában a Románia Csillaga, akiket szabadságvesztésre ítéletek, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést.







EZT OLVASTA MÁR?

X