Tizenegy személyt állítottak elő a közrádiónál tartott házkutatás után


-A A+

FRISSÍTVE: Tizenegy embert állítottak elő, miután csütörtökön házkutatást tartottak a Román Rádiótársaság és az intézménnyel üzleti kapcsolatban álló magáncég székhelyén - közölte az az első kerületi bírósági ügyészség. Köztük van Demeter András, a rádió volt elnöke is.

Az ügyészek a házkutatások során több okiratot lefoglaltak. Vádhatósági források szerint az ügyben hivatali hatalommal való visszaélés és érdekellentét feltételezett gyanújával indult eljárás a közrádió egyes vezetői és vezetőtanácsi tagjai ellen. "A feltételezés szerint az érintettek részt vettek olyan döntések meghozatalában, amelyek nyomán, törvénytelen módon gazdasági előnyökhöz jutottak. Az okozott kár becsült értéke 400 ezet lej" - írja az idézett közleményben. 

FRISSÍTÉS: Délután a Digi24 televízió szerint az ügyészség közölte: bűnvádi eljárás indult Demeter András István, Fugaru Mirela-Ioana, Voicu Mihai, Olaru Stejărel-Nicolae, Moşneag Doina, illetve a vezetőtanács további hat tagja ellen, akiket hivatali visszaéléssel és érdekkonliktussal gyanúsítanak. Demeter András István korábban a rádió elnöke is volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X