Iraki bevándorlókat és bolgár embercsempészeket fogtak el Ostrovnál


-A A+

Hat iraki bevándorlót, négy felnőttet és két gyereket fogott el a Parti Őrség a Konstanca megyei Ostrov környékén, a bolgár határ közelében. Az illegális bevándorlók gyalogosan lépték át a határt, Németországba szerettek volna eljutni. 

A Parti Őrség hétfőn küldött közleménye szerint az illegális bevándorlás megfékezésére irányuló akció során a határrendészek Ostrovnál megállítottak két személyautót, amelyben négy bolgár állampolgárságú, valamint hat iraki személy ült.

„A vizsgálat során kiderült, hogy az 5 és 39 év közötti iraki állampolgárok illegálisan lépték át a bolgár-román határt, gyalogosan, céljuk pedig Németország volt. A bevándorlókat négy bulgáriai személy segítette, akik Ostrovnál keltek át a határon törvényes módon, két Bulgáriában bejegyzett személygépkocsival" - áll a közleményben. A négy bolgár embercsempész beismerte, segíteni akartak az iraki személyeknek átutazni Románián, hogy folytassák útjukat Németország felé. Az autókat elkobozták a hatóságok, a bolgár állampolgárokat a Konstancai Törvényszéki Ügyészségen hallgatják ki, az iraki bevándorlókat pedig átadják a bolgár hatóságoknak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X