Ennyi katona teljesíthet külföldi szolgálatot 2017-ben
A védelmi minisztérium 1688 katonát, a belügyi tárca pedig 1527 rendőrt és csendőrt küld 2017-ben külföldi szolgálatra – jelentette be a Legfelső Védelmi Tanács keddi ülését követően Klaus Iohannis államfő.
Az elnök hangsúlyozta, 2016-hoz viszonyítva jövőre 507-tel több katona vesz részt nemzetközi missziókban. Az összesen 1688 katona közül 1039 teljesít szolgálatot külföldi hadszíntereken, további 649 katona pedig állandó készenlétben áll majd, hogy különleges esetekben bevethetők legyenek.
A belügyminisztérium ugyanakkor 1527 rendőrrel és csendőrrel fog részt venni az Európai Unió, az EBESZ, a NATO és az ENSZ égisze alatt szervezett missziókban – tette hozzá Iohannis, kiemelve, hogy Románia továbbra is nagy hangsúlyt fektet a NATO afganisztáni, illetve a NATO KFOR és UE Althea nevű balkáni hadműveletekben való részvételre.
- 39270 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39272 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39272 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39273 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39275 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39275 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni