Mégis behajtják Antal Árpádon a 10 ezer lejes büntetést


-A A+

A Kovászna megyei törvényszék jogerősen elutasította annak a bírságnak az érvénytelenítését, amelyet Sebastian Cucu prefektus rótt ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre az ingatlan-visszaigénylések elbírálásának a késlekedéséért - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

Mint korábban írtuk, a perről maga Antal Árpád számolt be egy hétfői sajtótájékoztatón, jelezvén, hogy az adóhivatal a személyes bankszámláinak a zárolásával próbálta behajtani rajta a tízezer lejes bírságot, ám a bank feloldotta a zárlatot, miután bizonyította, hogy még pereskedik a bírság érvénytelítéséért. Antal Árpád akkor azt is vélelmezte, hogy rosszhiszeműen jártak el vele szemben, hiszen a visszaszolgáltatás folyamata mindenütt akadozik az országban, de tudomása szerint ő az egyetlen polgármester, akit erre hivatkozva megbírságoltak. Hozzátette: közérdekű adatigényléssel kereste meg az ország valamennyi prefektusi hivatalát. Annak a közlésére kérte a prefektusokat, hogy hány polgármestert bírságoltak meg hasonló okból.

Sebastian Cucu prefektus szerdán az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában visszautasította a rosszhiszeműség vádját. Kijelentette: ő a törvény értelmében járt el, mert Sepsiszentgyörgyön 470 restitúciós kérelem vár elbírálásra. Hozzátette: megrovásban részesítette Bodzaforduló polgármesterét is, mert a román többségű székelyföldi kisvárosban is három kérelmet még nem bíráltak el.

Antal Árpád korábban azt mondta: a restitúciós kérelmek elbírálása rendszerhiba miatt késlekedik. Nem találnak ugyanis olyan jogászokat, akik a városháza által kifizethető csekély fizetésért vállalnák a visszaszolgáltatási döntések felelősségét. "Az 1200 lejes minimálbérért nem fog senki a városházára szegődni, hogy itt olyan dokumentumokat írjon alá, amelyek esetleges vesszőhibáiért aztán tízezer lejes bírságot rónak ki rá" - jelentette ki. A polgármester úgy vélte: a büntetést voltaképpen nem is azért kapta, amit a jegyzőkönyvbe írtak, hanem azért, mert a prefektus utasítást kapott a megbírságolására Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettestől. Gabriel Oprea egy évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte amiatt, hogy Sepsiszentgyörgy 1944-es román visszafoglalása évfordulóján az ünnepi ceremónia résztvevői nem tűzhették ki a városháza tornyára a román lobogót.








EZT OLVASTA MÁR?

X