Előzetes jelentés: a legfőbb ügyész nem plagizált


-A A+

Nem plagizált a legfőbb ügyész a doktori dolgozatában – állapította meg a Mediafax értesülései szerint az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakértőkből álló úgynevezett technikai bizottsága. A CNE e testület jelentése alapján a következő ülésén hozza meg hivatalos döntését Laura Codruța Kövesi elleni plágiumvádakkal kapcsolatban.

Az etikai tanács pénteken a legfőbb ügyész álláspontját is meghallgatta ebben az ügyben. A vádhatóság vezetője a meghallgatásra magával vitt egy mappányi dokumentumot is, amelyek szerinte bizonyítékai annak, hogy tisztességes úton szerezte a doktori címet.

Kérdőjelek a CNE körül

Mint ismert, a CNE ugyanaz a testület, amely egy héttel ezelőtt, szintén egy technikai bizottság jelentése alapján állapította meg, hogy Victor Ponta nem plagizált a doktori dolgozatában. Ez a technikai bizottság akkor mindössze három jogi szakértőből állt, akik közül egyik Gheorghe Mateuț volt. A sztárügyvéd képviselte az egyik vádlottat Victor Ponta doktori dolgozatának irányítója, Adrian Năstase perében, illetve a jelenlegi miniszterelnökkel együtt képviselte 2006-ban Ovidiu Tender üzletembert egy 2006-os perben.

A CNE annak ellenére mentette fel a kormányfőt a plágiumvádak alól, hogy korábban az Egyetemi Okleveleket és Címeket Hitelesítő Országos Tanács, majd a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága is megállapította: a politikus csalással szerezte doktori címét.{loadposition otp}

Ecaterina Andronescu oktatási miniszter az ügyet lezártnak tekinti, arra hivatkozva: a törvény értelmében a CNE az egyetlen testület, amely közjogi méltóságok erkölcsi vétségeit hivatott kivizsgálni. Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke azonban leszögezte: az akadémiai körök az egyetem döntését tekintik mérvadónak.

A CNE egyik tagja, Nicolae Burnete, a kolozsvári Műszaki Egyetem tanára, a Realitatea FM rádiónak elismerte: a testület kizárólag a három jogi szakértő jelentése alapján hozta meg döntését. „Azt mondtuk, amit az orrunk elé toltak" – jelentette ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X