Antal Árpád: Erdélyt megpróbálták lezülleszteni Ó-Románia szintjére


-A A+

„Az elmúlt 98 évben azt tapasztaltuk, hogy nem Romániát emelték fel Erdély szintjére, hanem Erdélyt próbálták meg lezülleszteni Ó-Románia szintjére. Ezzel nem értünk egyet” – jelentette ki szavazata leadása után Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.

Háromszék 45 településén 215 szavazókörzetben összesen 184 316 szavazót várnak vasárnap az urnákhoz, akik négy képviselő és két szenátor parlamenti bejutásáról dönthetnek. Reggel minden szavazókörzet megnyitott, egyelőre nem jeleztek rendellenességet.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester fél tizenkettőkor családjával jelent meg a Vadász utcai sportcsarnokban berendezett szavazóhelyiségben. Szavazata leadását követően kijelentette: „Erdélyért szavaztam, mert Erdély a mi hazánk, és ha mi nem állunk ki szülőföldünkért, mások nem fognak értünk kiállni. Igen szavaztam, mert jövőt csak igenekre lehet építeni”.

Az elöljáró arra kért minden erdélyi magyart, hogy éljen szavazati jogával, mert „ha este majd azt látjuk, hogy a Kárpátokon túli megyékben magasabb lesz a részvétel, azt üzenjük Bukarestnek, hogy lemondtunk Erdélyről”. Ez Antal szerint megengedhetetlen. „Az elmúlt 98 évben azt tapasztaltuk, hogy nem Romániát emelték fel Erdély szintjére, hanem Erdélyt próbálták meg lezülleszteni Órománia szintjére. Ezzel nem értünk egyet, és nem engedhetjük meg” – fogalmazott a politikus.

A Maszol érdeklődésére, hogy miként értékeli a háromszéki szavazókedvet, Antal Árpád kifejtette: a Kárpátokon túl 12-14 fok van és süt a nap, Székelyföldön hideg és kicsit köd van. „Arra kérek mindenkit, ha nem akarják azt, hogy a következő évtizedekben is ködben tartsanak bennünket, akkor vegyenek részt a választásokon, és estére érjük el azt, hogy ott legyünk legalább a középmezőnyben”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester. 

Antal Árpáddal egy időben szavazott a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnokban berendezett szavazóhelyiségben Kató Béla Erdélyi református egyházkerület püspöke is, aki kifejtette: azért tartotta fontosnak, hogy szavazzon, mert az egész erdélyi reformátusságot arra biztatták, hogy vegyenek részt a választáson.

„Ez a választás a tiszteletről szól”

 „A szavazás jogát drága áron szereztük meg, és ha ezzel nem élünk, értelmetlenné válik a közösségünk által 1989-ben és utána folytatott harc. Ha ezzel a utolsó demokratikus eszközzel sem élünk, nem is reménykedhetünk, hogy valami változik. Nagyon hajszálnyi a mi erőnk, de a sok hajszálból hajfonat lehet”, mondta a református püspök. 

Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök Kézdivásárhelyen szavazott, majd kifejtette: „Ez a választás a tiszteletről szól: kevés szavazat kis tisztelet, sok szavazat nagyobb tisztelet. Nap mint nap azt tapasztaljuk hogy Bukarestben tiszteletlenül viselkednek velünk szemben. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy minél többe menjenek el szavazni, mert nagyobb tiszteletet kell kivívnunk Bukarestben”, mondta a háromszéki tanácselnök.

Kovászna megye 45 településének 215 szavazókörzetét ugyanott rendezték be, ahol legutóbb júniusban az önkormányzati választásokkor is voltak. Háromszéken tizennégy tonna papírból összesen 404.000 szavazólapot nyomtattak a választópolgárok számára, ezek fele a szenátusi jelöltek-, másik fele a képviselőjelöltek neveit és pártjaik jelképeit tartalmazza. A szavazás menetét a napi szolgálatot teljesítőkön kívül ma még közel négyszáz rendőr biztosítja.








EZT OLVASTA MÁR?

X