Becsült adat: a magyar részvétel enyhén elmarad az országostól


-A A+

Barna Gergő szociológus 18 órás adatokra alapuló becslései szerint a magyar részvétel enyhén elmarad az országos, 34,1 százalékra tehető.

A BEC 18 órás jelentése alapján az országos részvétel 34,4 százalék, ami nagyjából megegyezik a 2008-as (34,5), illetve enyhén elmarad a 2012-es (36,5) arányoktól.

A részvétel Erdélyben a legalacsonyabb: 32,9 százalék. Barna Gergő becslései szerint a magyar részvétel enyhén elmarad az országos részvételtől, 34,1 százalékra tehető , viszont csökkent a különbség a délelőtti adatokhoz képest. Megfordulhat az a tendencia, hogy a magyarok részvétele elmarad az országos átlagtól, amennyiben az erdélyi magyarok a hátralevő órákban folytatódik a pozitív trend.

Továbbra is fennállnak a regionális különbségek, tehát Erdélyben alacsonyabb a részvétel, mint a Dél-Romániai megyékben, illetve Bukarestben – mondta el a szociológus. Elemzésében úgy értékeli, hogy az erdélyi magyarok szempontjából jelentős változás figyelhető meg: folytatódott az a trend, hogy folyamatosan javult napközben a részvétel.

„Úgy tűnik, hogy nagyon kicsi már a különbség a magyar és a román részvétel között. Akár azt is mondhatjuk, hogy lesz egy átbillenés, olyan értelemben, hogy a magyarok kicsit nagyobb arányban fognak részt venni ezen a választáson, mint 2012-ben és 2008-ban” – tette hozzá. Szerinte ez olyan szempontból is fontos, hogy megfordul az a tendencia, ami eddig tapasztalható volt, miszerint a magyarok részvétele mindig elmarad az országos arányoktól.

„Ez csak azon múlik, hogy addig, amíg nyitva vannak az urnák, az elkövetkező két órában, folytatódik-e a magyaroknak ez a pozitív hozzáállása” – összegzett Barna Gergő.








EZT OLVASTA MÁR?

X