Az RMDSZ igen, a PSD nem megy szerdán Johannishoz


-A A+

Megerősítette az Agerpres hírügynökségnek Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, hogy a szövetség részt fog venni a Klaus Johannis államfővel szerdára ütemezett megbeszélésen. Hozzátette: álláspontjukat csak a tárgyalást követően hozzák nyilvánosságra. 

„Nem beszélünk álláspontunkról a találkozó előtt, mert nem akarunk a sajtón keresztül üzenni” – fogalmazott az ügyvezető elnök. A szerdai találkozón az RMDSZ-t Kelemen Hunor szövetségi elnök, Biró Rozália SZKT-elnök és Kovács Péter ügyvezető elnök képviseli majd.

Időközben Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a PSD képviselői nem fognak részt venni a Cotroceni-palotában tartandó kormányalakítási tárgyalásokon.

„Nem tudunk megjelenni ezen a megbeszélésen, mert amint már jeleztem, szigorúan be akarjuk tartani az Alkotmány előírásait” – jelentette ki a PSD elnöke, hozzátéve, hogy a tárgyalásoknak azt követően van értelme, miután minden szenátor és képviselő mandátumát érvényesnek nyilvánították, és megalakult az új parlament.

„A Cotroceni-palotából érkezett meghívás Románia Alkotmányának egy hibás cikkelyére alapul” – tette hozzá Dragnea.








EZT OLVASTA MÁR?

X