Tőkés a Maszolnak az RMDSZ választási eredményeiről: eltúlzott az ünneplés


-A A+

Eltúlzottnak tartja az RMDSZ választási eredménye fölötti ünneplést Tőkés László, mert az EP-képviselő szerint ez a papírforma szerint alakult. A Maszolnak adott nyilatkozatában ugyanakkor gratulált az RMDSZ-nek, amiért „nem román pártokkal, hanem a Fidesszel kötött egyezséget”.

A Fidesz támogatásának tulajdonítja Tőkés László, hogy az RMDSZ több mint egy százalékkal az öt százalékos parlamenti küszöb feletti szavazatarányt ért el a vasárnapi választásokon. A Maszol kérdésére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedden azt nyilatkozta: eltúlzottnak tartja az ünneplést.

„Az RMDSZ választási eredményei a papírforma szerint alakultak, éppen ezért nem is nagyon értem ezt az eltúlzott ünneplést. Az RMDSZ 27 év óta ehhez hasonló szavazatarányokat ért el az országos választásokon. Valószínűleg az öt százalékos küszöbtől való félelem nyomasztó érzése váltott át örömujjongásba az eredmények láttán” – fogalmazott a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Tőkés László gratulált a Fidesznek, mert szerinte a parlamenti küszöb feletti 1-1,5 százalék az intenzív magyarországi és határon átnyúló kampánynak köszönhető. Gratulált az RMDSZ-nek is, amiért – szavai szerint – a szövetség a nemzeti irányba mozdult el, és „nem román pártokkal, hanem a Fidesszel kötött egyezséget”.

Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért – szerinte – az összefogás egyoldalú volt a választásokon. „Az EMNT-vel például nem fogtak össze, sem az EMNP-vel, sem az SZNT-vel. Ez az összefogás rendkívüli hiányos, és még azt sem lehet megállapítani, hogy az MPP hozott vagy elvitt szavazatokat” – jegyezte meg.

Magyar sziget a "vörös tengerben"

A Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényes győzelmét kérdésünkre úgy kommentálta: Románia a kommunista visszarendeződésben újabb csúcsot dönt, miközben a szovjet tömb többi országaiban már lecsengeni látszik a visszarendeződés. „A baloldal elsöprő győzelmében jelképes módon, szigetszerűen fuldoklik a zöld színekben megjelenő magyarság” – utalt Románia választási térképére. Hozzátette, reméli, hogy az RMDSZ nem fog kormányra lépni „ezzel a posztkommunista rendszerrel”, hanem a „nemzeti vonalon megmaradva”, az Európai Néppárt és a Fidesz által fémjelzett értékrend szerint fog politizálni.

A Mentséket meg Romániát Szövetség (USR) eredményeiről Tőkés László elmondta: többre számított Dan Nicușor pártjától. „Nem ismerek rá a román közéletre annak viszonylatában, hogy a Colectiv-tűzeset alkalmával az egész politikai osztályt le akarták váltani. Ehhez képest a visszarendeződésnek nyitottak teret. Sajnos Romániában nincsenek meg azok a demokratikus politikai erők, amelyek érdemben fordítani tudnának az ország sorsán” – jelentette ki az EMNT elnöke.

„Nem szavaztam román pártra”

Mint ismert, Tőkés László a választások napján kijelentette, nem szavaz az RMDSZ-re, korábban pedig nem írt alá Budapesten az RMDSZ-t támogató MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Kérdésünkre ugyanakkor határozottan tagadta, hogy román párt listájára ütötte volna a pecsétet. Szerinte ezt rosszhiszeműen terjeszti róla a sajtó.

„A rendszerváltozás folytatására szavaztam, a lehetőségeim szerint. Tartom azt az elvet, hogy a magyarok magyarokra, vagy legalábbis kisebbségekre szavazzanak. Mindenki beláthatja, hogy én nem szavazhattam arra a bihari RMDSZ-listára, amelyik vezető helyein olyan emberek szerepelnek, akik a püspökségem idején az egyházamat 320 millió forint Széchenyi-pályázatban elnyert támogatási pénzzel meglopták” – jelentette ki Tőkés László.








EZT OLVASTA MÁR?

X