Alkotmányos a közalkalmazotti bérek növeléséről szóló törvény


-A A+

Alkotmányosnak nyilvánította szerdai ülésén az alkotmánybíróság a közalkalmazottak újabb béremeléséről szóló törvényt. A taláros testület elhalasztotta a döntést a rádió- és tévéilleték eltörlésének alkotmányosságáról – közölte Valer Dorneanu alkotmánybíró.

A képviselőház november 7-én fogadta el döntő házként a 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt.  A jogszabály szerint január elsejétől az oktatási alkalmazottak alapbére 15 százalékkal nőne a decemberi szinthez képest, egyes egészségügyi alkalmazottaknál pedig 25 százalékos bérfejlesztést irányoznak elő már idén decembertől. A törvényt egy sor bérpótlékot is meghatároz például a pedagógusképzési gyakorlatokat végző, az összevont osztályokban tanító, a hátrányos helyzetű térségekben, vagy börtönökben oktató tanárok számára.

Egy nappal később Dacian Cioloş kormányfő bejelentette, a kabinet kéri a jogszabály alkotmányosságának felülvizsgálatát. A miniszterelnök figyelmeztetett: a törvény megszavazásával a képviselők megszegték a költségvetési fegyelemről szóló törvényt, amely tiltja a béremeléseket a közszférában a választások előtti fél évben. Ugyanakkor a jogszabály elfogadásával sérült szerinte a bikameralizmus elve is, a vitatott kormányrendelet ugyanis olyan mértékben módosult a képviselőházban, hogy a szenátusnak is szavaznia kellett volna róla.

A miniszterelnök szavai szerint a módosításokkal együtt elfogadott 20-as rendelet 4,8 milliárd lejes többletköltséget ró az államkasszára. A béremelések azt eredményezik hosszú távon, hogy jóval kevesebb pénz marad az egészségügyi és tanügyi intézmények infrastrukturális fejlesztésére, noha "az orvosok is panaszkodnak az egészségügyi infrastruktúrára, a tanárok és szülők is panaszkodnak a tanügyben tapasztalható körülményekre" - fogalmazott a kormányfő. 

A törvény kihirdetésre kerül az elnöki hivatalba.

Dragnea: most Johannison a sor

„Bízunk benne, hogy Johannis elnök mielőbb kihirdeti a jogszabályt, hogy az már 2017. január 1-jétől életbe lépjen. A választási kampányban ismertetett költségvetés-tervezet kidolgozásakor a PSD számolt ezekkel a béremelésekkel, akárcsak a minimálbér 1.450 lejre való emelésével" – írta Dragnea egy Facebook-bejegyzésben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X