Bocsánatot kérni jött Erdélybe Mesterházy Attila


-A A+

„Realista vagyok. Nem hiszem azt, hogy ha bocsánat kérünk a 2004. december népszavazásért az erdélyi magyaroktól, az olyan mértékben befolyásolná egyik pillanatról a másikra a Magyar Szocialista Pártról kialakult véleményt, hogy ez számunkra nagy számú szavazatot hozzon” – jelentette ki a maszol.ro-nak szerdán Mesterházy Attila.

Az MSZP elnökét néhány perccel azután kérdeztük, hogy a párt elnöksége kolozsvári kihelyezett ülésén elfogadta nemzetpolitikai programját. Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak".

A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy a bocsánatkérés és a nemzetpolitika elfogadása miért nem történt meg hamarabb, a gesztust miért a magyarországi választások előtt egy évvel tették meg.

Mesterházy a maszol.ro-nak adott válaszában azt mondta: nem azért döntött így az MPSZ országos elnöksége, mert ettől a pártnak Erdélyben és más olyan régióban, ahol lehet élni szavazati joggal, hirtelen megnő a támogatottsága.mesteri nofoto

„Azért tesszük, mert abban hiszünk, hogy így helyes. És nem várjuk el cserében, hogy a határon túliak elfelejtsék ellenérzéseiket a szocialista párttal szemben. Mi pontosan tudjuk azt, hogy nagy a lemaradásunk, nagyon sokat kell még dolgoznunk azért, hogy elnyerhessük az itt élő magyar embereknek a bizalmát” – magyarázta.

Mesterházy szerint azt a folyamatot akarták elindítani szerdán Kolozváron, amely során megtett lépéseikkel be tudják bizonyítani, hogy komolyan gondolják nemzetpolitikájuk újrafogalmazását, és lépésről lépésére dolgoznak azért, hogy ez a változásuk a napi gyakorlatban is láthatóvá váljon a határon túl.

Sajtótájékoztatóján  Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.

A célok között a határon túl magyarság céljainak a támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megemlítette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt.

Kolozsváron a csendőrség biztosította annak a fórumnak a helyszínét – a Jókai utcai Minerva-házat, amelyen a Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. A karhatalmi erők mintegy harminc fiatal bejutását akadályozta meg a nyilvános fórumra. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat. Egy másik transzparensen a "Nem felejtjük el, nem bocsátjuk meg!" felirat volt olvasható. Mesterházy Attila beszédében elmondta, természetesnek és jogosnak tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.

Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket.

Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és az RMDSZ vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A dokumentumot a két alapítvány elnöke, Szabó Vilmos és Markó Béla látta el kézjegyével. markoA felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére. A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat. Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását. Markó Béla, az RMDSZ alapítványának elnöke az MTI-nek kijelentette: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a néppárti RMDSZ szellemi műhelyének szánt alapítvány az MSZP alapítványával működik együtt. Az etnikai, nemzeti problémáknak nincsenek ideológiai vonzatai - tette hozzá az RMDSZ volt elnöke.

Cikkünk frissül








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X