Megszüntették az Elena Udrea ellen elrendelt hatósági felügyeletet


-A A+

Kedden hozott jogerős ítéletével megszüntette a Legfelső Bíróság az Elena Udrea ellen a Bute-gála ügyben elrendelt hatósági felügyeletet. A volt minisztert megvesztegetés elfogadása és hivatali hatalommal való visszaélés miatt állították bíróság elé ebben az ügyben. 

A bírák ugyanakkor megszüntették a Román Ökölvívó-szövetség volt elnöke, Rudel Obreja hatósági felügyeletét is.

Udrea ellen 2015. április 21-én emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) három rendbéli csúszópénz-elfogadás, hivatali visszaélés és európai uniós pénzalapok jogtalan megszerzését szolgáló, hamis vagy nem a teljes valóságot fedő dokumentumok felhasználására tett kísérlet miatt. Az ügyben a Román Ökölvívó-szövetség volt elnöke mellett többek közt Ion Ariton egykori gazdasági miniszter, Elena Udrea tanácsadója, Ştefan Lungu, telkeinek ügyintézője, Tudor Breazu, valamint a turisztikai minisztérium volt főtitkára, Gheorghe Nastasia is érintett. 

A DNA szerint a volt turisztikai miniszterhez közel álló személyek - a tárcavezető tudtával - csúszópénzt fogadtak el bizonyos cégektől annak fejében, hogy időben törlessze nekik a minisztérium az általa finanszírozott munkálatok díját. 








EZT OLVASTA MÁR?

X