Liviu Dragnea „egyelőre” nem miniszterelnök – jövőre már kormányfő lehet


-A A+

„Egyelőre nem lehetek miniszterelnök”. Liviu Dragneának ez az elejtett mondata árulkodik arról a forgatókönyvről, amely szerint a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jövőre a kormány élére kerülhet.

Legfennebb néhány hónapig lehet majd miniszterelnök a Liviu Dragnea által szerdán javasolt Sevil Shhaideh. A román sajtó szociáldemokrata forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a PSD elnöke „még ortodox húsvét előtt” a kormány élére kerülhet. Ezt a forgatókönyvet maga Liviu Dragnea leplezte le, amikor a miniszterelnök-jelölt megnevezése után arról beszélt: „egyelőre” nem lehet kormányfő.

A PSD elnöke a már idézett sajtónyilatkozatát is azzal kezdte, hogy „egy igazságtalan bírósági ítélet és egy alkotmányellenes törvény miatt” nem lehet miniszterelnök, pedig joggal tarthat igényt a tisztségre. A politikus arra a 2001-es törvényre utalt, amely tiltja, hogy büntetett előéletű személy kormánytag legyen. Liviu Dragneát választási csalásért ítélték el tavaly jogerősen két év felfüggesztett börtönre.

Első lépés: alkotmánybíróság

Ahhoz, hogy a kormány élére állhasson, a PSD-nek előbb ezt a jogi akadályt kell elhárítania. A legkényelmesebb megoldásnak az ígérkezik, ha a 2001-es törvényben szereplő előírást az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja. Így a parlament köteles lesz módosítani a jogszabályt, és Liviu Dragnea elkerülheti azt a vádat, hogy a kormánytöbbség birtokában, a miniszterelnöki tisztség megszerzése érdekében a saját kénye-kedve szerint módosítja a törvényeket.

A jogszabályt csupán a nép ügyvédje támadhatja meg az alkotmánybíróságon. Victor Ciorbea korábban már jelezte: csupán a kormány megalakulása után dönti el, hogy a taláros testülethez fordul-e ebben az ügyben vagy sem. Így az ombudsman azt a vádat kívánta kivédeni, hogy politikai játszmákba engedi bevonni az általa vezetett intézményt. Ciorbea kivárását egyébként meglehetősen ingerülten kommentálta Liviu Dragnea a szerdai sajtótájékoztatóján. „Bátor hozzáállás” – jelentette ki ironikusan.

Tény, hogy PSD-s források szerint a nép ügyvédje meg fogja támadni a törvényt az alkotmánybíróságon. Ezután már csak a taláros testületen múlik, hogy a jogszabály Liviu Dragnea érdekeinek megfelelően módosul-e majd a parlamentben. A szociáldemokraták abban reménykednek, hogy a tiltó előírást a bírák is alkotmányellenesnek találják. „Ha például valaki autóbalesetet okoz, és felfüggesztett börtönre ítélik, nem lehet miniszter. Ez alkotmányos?” – érvelt egy neve elhallgatását kérő PSD-s politikus az adevarul.ro-nak.

Második lépés: törvénymódosítás

A szociáldemokraták úgy számításai szerint ha a parlament az alkotmánybíróság döntése nyomán módosítja a 2001-es törvényt, akkor Liviu Dragnea „még húsvét előtt” miniszterelnök lehet. Ha ugyanis Victor Ciorbea januárban a taláros testülethez fordul, a bíráknak körülbelül 30 napon belül dönteniük kell. A PSD-nek kedvező döntés esetén a parlament mindössze néhány nap leforgása alatt, sürgősségi eljárással módosíthatja a törvényt. Klaus Johannis államfő visszaküldheti ugyan a jogszabályt a honatyáknak, de ezzel is legfennebb csak 30 napnyi időt nyerhet.

Harmadik lépés: Sevil Shhaideh lemond

A forgatókönyv szerint a törvénymódosítás után Liviu Dragnea felszólítja Sevil Shhaideh-et, hogy váljon meg önként tisztségéből. Ezt a miniszterelnök szemrebbenés nélküli megteszi majd, mert teljes mértékben a PSD elnökének ellenőrzése alatt áll. Ezután újabb kormányalakítási tárgyalások kezdődnek az elnöki hivatalban, és ezúttal Liviu Dragnea lesz a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltje.

Ekkor már Klaus Johannis kezébe kerül a döntés. Az államfő többször is hangsúlyozta, hogy csak feddhetetlen személyt nevez ki miniszterelnöknek, és Liviu Dragnea szóba sem kerülhet. Ha tartja magát az elveihez, akkor a PSD-nek kínálkozik a megoldást: a kényelmes parlamenti többség birtokában kezdeményezi az államfő felfüggesztését.








EZT OLVASTA MÁR?

X