Belső vizsgálatot kér a belügyminiszter Sebastian Ghiţă „eltűnésével” kapcsolatban


-A A+

Belső vizsgálat elrendelésére szólította fel a belügyminiszter az Országos Rendőr-felügyelőség vezetőjét Sebastian Ghiţă "eltűnésével" kapcsolatban - tájékoztat a rendőrség közleménye.

Eszerint jelenleg nincsenek arra utaló információk, hogy a volt képviselő elhagyta volna az országot. A közlemény emlékeztet, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) március 31-én rendelte el az üzletember hatósági felügyelet alá helyezését, az ezzel kapcsolatos eljárásokról a Prahova Megyei Rendőr-felügyelőségnek kellett gondoskodnia.A hatósági felügyelet alatt álló vádlottnak kötelessége volt hetente egyszer megjelenni a rendőrség székhelyén. Ugyanakkor megtiltották neki, hogy elhagyja az országot, és erről a döntésről a határrendészetet is értesítették. A kényszerítő intézkedést több ízben is meghosszabbította a Legfelső Bíróság - mutat rá a közlemény, amelynek értelmében Sebastian Ghiţă december 19-én jelent meg utoljára a rendőrségen.

Ekkor kézbesítették neki azt a döntést, amellyel a bíróság jóváhagyta az ország elhagyására vonatkozó tiltás feloldására irányuló kérését. A döntés azonban nem volt jogerős, megfellebbezték, vagyis még az országból való kilépés tiltására vonatkozó ítélet van hatályban - áll a közleményben.

Mivel december 20-án kiderült, hogy a vádlott nem tartózkodik ploieşti-i otthonában, beidézték a Prahova megyei rendőrségre. Miután nem jelent meg a rendőrségen az idézésben megjelölt időpontban, tájékoztatták a Legfelső Bíróságot a hatósági felügyelettel járó kötelezettségek megszegéséről, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket - ismerteti a történteket a közlemény, amely szerint a határrendészetet is felszólították, hogy "fokozzák az ellenőrzéseket a határátkelőknél".

"Ezeket az ellenőrzéseket továbbra is fenntartjuk, hogy a vádlott ne hagyhassa el az országot" - áll még a rendőrség közleményében.

Előzőleg ügyészségi források azt nyilatkozták, Sebastian Ghiţă több napja megfigyelés alatt állt, a követésével megbízott egység hétfő este veszítette el a nyomát, miközben autójával Bukarestből Ploieşti-re tartott. A volt képviselő autója állítólag nagy sebességgel haladt az 1-es országúton, ott tévesztették szem elől. A gépkocsit később megtalálták abban a ploieşti-i negyedben, amelyben Ghiţă lakik, őt azonban azóta nem látták.

A volt képviselőt többek között megvesztegetéssel, zsarolással, befolyás vásárlásával, titkosnak minősülő információk nyilvánosságra hozatalával és jogosítvány nélküli gépkocsivezetéssel gyanúsítják. Bűnvádi dossziéja 1300 oldalas, és öt feljelentésen, illetve 35 tanú vallomásán alapul.







EZT OLVASTA MÁR?

X