Az MSZP elnökségét fogadták az RMDSZ vezetői Kolozsváron


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári székházában fogadta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Magyar Szocialista Párt elnökségét. A kétoldalú találkozón jelen volt Borbély László politikai alelnök, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Kovács Péter főtitkár és a helyettesei. Az MSZP küldöttségét Mesterházy Attila elnök vezette – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.

A találkozó kezdetén Kelemen Hunor szövetségi elnök az elmúlt év kihívásairól és eredményeiről számolt be, kiemelve az önkormányzati és parlamenti választásokon elért eredményeket. Ugyanakkor ismertette a 2013-as esztendőben várható politikai napirendet: az alkotmány módosítása, a fejlesztési régiók átszervezése és a választójogi törvény módosítása.rmdsz

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke részletesen ismertette pártjának új nemzetpolitikai programját, amelyet az elmúlt időszakban lezajlott elemzések és azok következtetései alapján dolgoztak ki. Ennek kapcsán az elnök három fontos célt emelt ki: egyrészt az MSZP programjával támogatni akarja a határon túli magyarság céljait, elképzeléseit, és nem szeretné ráerőltetni a saját elképzeléseit. Fontos a párt számára a szülőföldön való boldogulás segítése és a szülőföldön való megmaradás biztosítása, valamint a Románia és a Magyarország közötti jószomszédi viszonyban a helyes arányok megtalálása.

Az RMDSZ szaktestületei a következő időszakban részletesen elemzik az MSZP nemzetpolitikai programját, amelyhez a magyarországi párt észrevételeket, javaslatokat vár – tájékoztatott a sajtóiroda.

Az MSZP-delegáció tagjai délben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségével is tárgyaltak, majd Nagyváradra utaztak, ahol megkoszorúzták a Szent László-ereklyét.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szóbeli megállapodások születtek arról, hogy mindkét fél a saját pártcsaládjában próbálja előmozdítani a magyarság ügyeit, valamint arról, hogy a román-magyar határ menti régióban segítik egymást annak érdekében, hogy hatékonyabban hívhassák le az Európai Unió forrásait.  Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X