HotNews: a titkosszolgálatok győzték meg az államfőt Shhaideh elutasításáról


-A A+

A titkosszolgálatok „kategorikusan negatívan” véleményezték Sevil Shhaideh miniszterelnöknek való kijelölését, ezért utasított el kedden az államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét – írja az elnöki hivatalból származó forrásokra hivatkozva a HotNews.

A portál információi szerint a titkosszolgálatok nemzetbiztonsági megfontolásokból tartják aggályosnak, hogy a PSD jelöltje alakítson kormányt. Sevil Shhaideh férjéről, Akram Shhaidehről már korábban kiderült, hogy a háborús bűnökkel vádolt szíriai diktátor, Bashar al-Assad támogatója, emellett kormányzati tisztséget is betöltött Damaszkuszban. Kiderült ugyanakkor az is, hogy Akram Shhaideh testvérei is szoros kapcsolatban állnak az Assad-rezsimmel.

A HotNews úgy tudja, hogy Klaus Johannis a PSD jelöltje elutasításának okairól tájékoztatta keddi sajtónyilatkozata előtt a párt elnökét, Liviu Dragneát is. A szociáldemokrata politikus várhatóan kedden 16 óra körül foglal állást az ügyben. A kormányalakítás fejleményeinek lehetséges forgatókönyveiről itt olvashat részleteket.








EZT OLVASTA MÁR?

X