Dragnea: a PSD-kormány nem jár majd jegyzetelni egyik kancelláriára sem


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke bevallása szerint a kölcsönös tiszteleten alapuló, korrekt és tisztességes kapcsolatot szeretne Románia stratégiai partnereivel, azt azonban nem fogja tűrni, hogy a román hatóságok csak "jegyzetelni járjanak bármely ország kancelláriájára". 

„A kormány beiktatását követően természetesen hivatalosan is közlöm majd az álláspontunkat, ami nem fog jelentősen változni az eddigiekhez képest, hiszen - ahogyan azt többször el elmondtam - azt szeretném, hogy stratégiai partnerségeink jól működjenek. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy ezeknek az együttműködéseknek gazdasági összetevőjük is legyen. Mi nagyon jó partnerek vagyunk, mindig is azok voltunk, biztonságot szavatolunk a térségben (...), ezért azt hiszem, teljesen tisztességes és legitim kérés a részünkről, hogy gazdasági előnyöket várjunk el cserében, hogy az emberek jobban éljenek. Erről nem fogok lemondani. Ugyanakkor azt sem akarom - és ezt is megüzenem majd -, hogy a román hatóságok csak jegyzetelni járjanak bármely ország kancelláriájára. Ezt elfogadhatatlannak tartom, és egyáltalán nem támogatom. Mindenki számára előnyös, a kölcsönös tiszteleten alapuló nagyon korrekt és tisztességes kapcsolatokat szeretnék, mert ez nagyon fontos" - fogalmazott Liviu Dragnea az Antena 3 televízió szerda esti műsorában.  A PSD elnöke ama meggyőződésének is hangot adott, hogy egy ilyen ajánlat minden tisztességes partner számára visszautasíthatatlan. 

Bekerül a kormányba Sevil Shhaideh? A Szociáldemokrata Párt elnöke bevallása szerint nem látja akadályát annak, hogy Sevil Shhaideh miniszterként tevékenykedjen a jövendőbeli kormányban. „Semmilyen akadályát nem látom ennek" - jegyezte meg Dragnea arra a kérdésre, amely azt firtatta, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Sevil Shhaideh is helyet kapjon az új kabinetben. A PSD elnöke elmondta továbbá, hogy Sevil Shhaideh jelölésének előterjesztését követően összeállították a miniszterjelöltek listáját, körvonalazódott a kormány összetétele, amennyiben azonban Sorin Grindeanut bízza meg az államfő a kormányalakítással, ezt a felállás változhat. 







EZT OLVASTA MÁR?

X