10 milliárd lejes „lyukat” hagyott hátra a költségvetésben a Cioloș-kormány?


-A A+

Parlamenti vizsgálóbizottsággal „kerestetné meg ” Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azt a 10 milliárd lejt, amely – állítása szerint – eltűnt a Cioloș-kabinet kormányzása alatt a büdzséből.

„Klaus Johannis államfő sajnos nem számoltatta el Dacian Cioloș miniszterelnököt és Anca Dragu pénzügyminisztert azzal kapcsolatban, ami a tavalyi év végén történt. De nem baj, majd megteszem én holnap” – bocsátotta előre vasárnap este a Romania TV hírtelevízióban Dragnea. Hozzátette: egy parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel, mert törvénytelenségek történtek. Novemberben pozitív költségvetés-kiigazítást hajtottak végre, miközben az új kormány 10 milliárd lejes „lyukat” talált. Elmondta, ezt természetesen betömik, de „lehetett volna hasznosabb dolgokra is költeni”.

„Első körben öt személyt kell meghallgatni: a A miniszterelnököt, a pénzügyminisztert, az európai alapokért felelős minisztert, az adóhatóság vezetőjét és a Költségvetési Tanács elnökét. Ez utóbbi igazolta, hogy a számok pontosak. Szeretnénk, ha kiderülne az igazság az elmúlt év utolsó napjaival kapcsolatban, hogy miért volt fontos egyeseknek az új kormány beiktatásának a késleltetése” – mondta Liviu Dragnea.

A PSD-elnök arra kérte a választásokon alulmaradtakat, hogy őrizzék meg józan eszüket és egyensúlyérzéküket. „Nem emlékszem, hogy valaha is gyakoroltak volna ekkora nyomást az állami intézményekre. Ezeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon, nyomásgyakorlás nélkül működjenek” – utalt Dragnea a Cotroceni-palotából érkező hangokra. 

Ciolos: saját ígéreteinek súlya terhelik Dragneát

Dacian Cioloș volt miniszterelnök Facebookon reagált Liviu Dragnea vádjaira. Szerinte a PSD-elnökében most tudatosodott az, hogy képtelenség betartani a választási kampányban tett ígéreteket és most ehhez a „lyukas” trükkhöz folyamodott. Cioloș szerint minden minimális gazdasági ismerettel rendelkező ember tudja, hogy ehhez kevesebb bevétel vagy több kiadás kellett volna legyen, ami ebben az esetben nem áll fenn. 

„A valóság az, hogy a 2016-os költségvetési bevételek nőttek 2015-höz képest és a költségvetési hiány alacsonyabb volt az előrejelzettnél. Továbbá decemberben 2,1 milliárd lej értékben fizettünk vissza cégeknek hozzáadott érték-adót (TVA), nem akartuk ezt a pénzügyi nyomást hátrahagyni a következő kormánynak” - fejtegette Cioloș.

A volt kormányfő arra hívta fel a figyelmet a 2017-es költségvetést a PSD-ALDE-koalíció állította össze, Liviu Dragnea nem háríthatja a választási kampányban tett ígéretek be nem tartását a tavalyi büdzsére. 

Anca Dragu is elutasította a vádat

Anca Dragu volt pénzügyminiszter elutasította Liviu Dragnea vádjai, szerinte ha valóban hiányozna 10 milliárd lej a Cioloș-kabinet által hátrahagyott költségvetésből, akkor Románia nem 2,59%-os hanem 4.1 százalékos költségvetési hiánnyal zárta volna az évet. Emlékeztetett, hogy a költségvetést az Európai Bizottság is leellenőrzi és a végrehajtását fogyelemmel követi. „Különösképpen igaz ez Románia esetében, amely a hitelfolyosítási program keretében 2018-ig monitorizálás alatt áll” – tette hozzá.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X