Két amnesztiát is kilátásba helyezett egy liberális szenátor


-A A+

Sorin Roșca Stănescu liberális szenátor a napokban meglátogatta a börtönben a tavaly szabadságvesztésre ítélt Adrian Năstase volt kormányfőt és Sorin Ovidiu Vântu üzletembert, és a látottak hatása alatt úgy döntött, két amnesztiatörvényt is kezdeményez.

Az újságíróból lett politikus a jurnalul.ro-n azt írta: első körben kiengedné a börtönből az enyhe büntetésű elítélteket. Érvei szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a romániai büntetésvégrehajtási intézmények túlzsúfoltak, a fogvatartás körülményei nem teszik lehetővé a rabok emberi jogainak tiszteletben tartását. A szenátor szerint ezáltal ötvenmillió eurót takaríthatna meg az ország költségvetése.srs

Stănescu szerint a második amnesztiatörvényre az új büntető törvénykönyv életbe lépésekor lesz szükség, mert a jogszabályban már számos olyan bűncselekmény nem szerepel, amelyekért a jelenlegi beböbörtönzött személyeket elítélték.

Sorin Roșca Stănescu jelenleg a szenátus emberi jogi bizottságának tagja. A választások előtt néhány hónappal iratkozott be a Nemzeti Liberális Pártba, decemberben pedig parlamenti mandátumhoz jutott. A Ziua napilap főszerkesztőjeként többször érte az a vád, hogy lapja zsarolással próbál reklámegrendeléseket kicsikarni vállalkozóktól. A Szekurité Irattárát Vizsgáló Országos Tanács korábban megállapította, hogy az újságíró a kommunista titkosrendőrség besúgója volt.

Sorin Roșca Stănescu szenátori mandátuma egyik fő célkitűzésének az állami tisztségviselők vagyonát ellenőrző Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) felszámolását tartja. Az újságíró-politikus azzal érvel, hogy az ANI fölösleges intézémény, mert feladatait az ügyészség is elvégezheti. Stănescu egy televíziós műsorban azt állította, hogy az ügynökség felszámolását a kormánypártok is támogatják, ám ezt az USL több politikusa cáfolta. Gigi Becali után Stănescu a második liberális szenátor, aki nyílt támadást intézett idén az ANI ellen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X