Spontán tüntetés kezdődött Bukarestben és Kolozsváron a közkegyelmi tervezet ellen


-A A+

FRISSÍTVE: Spontán tüntetés kezdődött Bukarestben és Kolozsváron a Grindeanu-kormány által közvitára bocsátott közkegyelmi tervezet ellen.

HotNews helyszíni tudósítása szerint kevéssel 18 óra után mintegy háromszázan gyűltek össze a téren, de a tömeg percről percre nő. Egy résztvevő élő közvetítéssel jelentkezett.

Kolozsváron is gyülekeznek

Körülbelül 200 személy tüntetett szerda este Kolozsváron az amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendelettervezetek ellen. Az engedély nélküli tiltakozáson résztvevők azt mondták: a közösségi médiában megjelent felhívásokra válaszolva gyűltek össze Kolozsvár főterén.  

A résztvevők tábláin olyan feliratok szerepeltek, hogy : "Kormányprogramot akarunk, nem elítélteket", "Közkegyelem nélkül, amnesztia nélkül, Kolozsvár nem amnéziás", "Demokráciát akarunk amnesztia nélkül" , "A demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek". 

Mint korábban írtuk, Florin Iordache igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány két jogszabályt készített elő, amelyek bizonyos bűncselekmények esetében közkegyelmet adnának

Az USR-elnök is kimegy a térre

Jelezte részvételi szándékát Nicușor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is. „A jogállamiság elleni támadás, Románia visszatér a '90-es évekhez, Románia nyugati jövője elleni támadás. A nagyvárosokban szervezett tüntetések természetes és kötelező reakciók a hatalommal való visszaélések ellen. Így állították meg a fekete keddi és a verespataki kisiklásokat is. Részt veszek az Egyetem téren 18 órától szervezett tüntetésen" - írta Nicuşor Dan a Facebook-oldalán.

„Úgy döntöttem, hogy részt veszek, ezáltal üzenve a több százezer embernek, aki ránk szavazott, hogy súlyos problémák vannak, de nem nyilatkozom helyben a sajtó képviselőinek” – magyarázta az USR vezetője, aki ezzel azt szeretné elkerülni, hogy azt mondják, hogy „politikai célokra sajátítja ki” a rendezvényt.

Elindultak a kormány felé

A bukaresti Egyetem térről elindult a kormány székhelye felé a közkegyelemről szóló rendelettervezet ellen tüntető tömeg. A felvonuláson egyes adatok szerint 7 ezer személy vesz részt, egyeseknél trikolór is van.  A tiltakozók tábláin többféle üzenet is olvasható: "Látunk titeket", "A tolvajok helye a börtönben van, nem a kormányban" , "A népnek akarunk törvényeket, nem az elítélteknek". Többen azt kiabálták, hogy "A PSD a vörös pestis", "A DNA nem adja fel". „Nem becsületes dolog, hogy bizonyítottan bűnös emberek olyan indokkal szabaduljanak, hogy túlzsúfoltak a börtönök" - mondta Dragoş Cojan, az egyik tiltakozó. 

Nagyszebenben és Iașiban is utcára vonultak

Nagyszebenben körülbelül 100 személy vonult utcára, a rendelettervezet ellen tüntetve. A Facebook közösségi oldalon szervezett tüntetés résztvevői nem kiabáltak, csupán egy nagy bannert feszítettek ki. Ezen két elefánt volt látható, amelyek az amnesztiát és a közkegyelmet jelképezték, és egy felszólítás volt ráírva: "Vágjuk le az orrmányaikat". A résztvevők közül sokan a Mentsétek meg Romániát Szövetség vagy a Nemzeti Liberális Párt tagjai voltak. Nagyszebenben 18 órakor kezdődött a tüntetés, az önkormányzatnál pedig senki nem kért engedélyt erre. 

Jászvásáron is 100 személy vonult utcára, hogy kifejezze nemtetszését a közkegyelemre vonatkozó rendelettervezettel szemben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X