Százezres ellentüntetést szervez a PSD a közkegyelem mellett?


-A A+

Csak a központi pártvezetés jelzésére várnak a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei, hogy Bukarestbe küldjék embereiket egy olyan ellentüntetésre, amely a több napja tartó kormányellenes megmozdulásokat „ellensúlyozná”.

Az összeállítást a Mediafax hírügynökség közölte.

Mint írtuk, legutóbb vasárnap vonultak óriási tömegek utcára országszerte a közkegyelmi és a btk.-t módosító sürgősségi kormányrendeletek ellen. Bukarestben a mintegy 30 ezer tiltakozók között megjelent Klaus Johannis államfő is.

„Utcai ellentüntetések szervezését javasoltam, a döntést a párt központi vezetősége hozza majd meg. Nem lehet hagyni, hogy csúfot űzzenek az országból. Megengedhetetlen, hogy 30 ezer ember elnyomja annak a több millió embernek a hangját, akik a PSD-re szavaztak” – fogalmazott Laurentiu Nistor, a PSD Hunyad megyei elnöke. Hozzátette: Johannis elnök szarvashibát követett el azzal, hogy csatlakozott a tüntetőkhöz, szerinte rossz tanácsadói vannak.

Egyetért kollégájával a PSD Suceava megyei elnöke, Ioan Stan szenátor is, aki arról számolt be, hogy egyszerű párttagok és polgármesterek is azt kérdik tőle, meddig tűri még a PSD, hogy „elszabotálják a kormány munkáját”.

Bogdan Toader, a PSD Prahova megyei elnöke kifejtette, várják Bukarest (a PSD központi vezetősége – szerk. megj.) döntését, ahhoz igazodnak. „Ha az a döntés születik, hogy ellentüntetést szervezünk, akkor embereket küldünk a fővárosba” – mondta Toader. Ugyanígy fogalmazott Călin Dobra, a PSD Temes megyei ügyvezető elnöke is azzal a megjegyzéssel, hogy azt is hasznosnak tartaná, ha a kormány jobban elmagyarázná a két sürgősségi rendelet hatását.

Kevésbé bizonyult „harciasnak” Horia Nasra, a legnagyobb kormánypárt Kolozs megyei elnöke, aki szerint demokratikus keretek között kell rendezni a kérdést, elhárítva a választ arra a kérdésre, hogy jónak látná-e egy kormánypárti ellentüntetés megszervezését. Nasra szerint rossz üzenete van annak, hogy a tömegben megjelentek a PNL és az USR képviselői, valamint Klaus Johannis államfő is, mert ezzel „elpolitizálták” a civil kezdeményezést.

A kormánypárti ellentüntetés ötletét Codrin Ștefănescu, a PSD főtitkár-helyettese fogalmazta meg elsőként. „Területi szervezeteink 100 ezer embert akarnak Bukarestbe hozni, hogy a közkegyelmi sürgősségi kormányrendelet mellett foglaljanak állást” – fogalmazott a Romania TV-ben vasárnap este. Hozzátette: szerené, ha a „rendszer” megértené, ők végigviszik azt, amit fejükbe vettek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X