Vita Nagyváradon a március 15-i ünnepségek miatt


-A A+

Visszaéléssel gyanúsítja Nagyvárad önkormányzatát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a március 15-i ünnepségek helyszínfoglalása kapcsán.

Az EMNP partiumi sajtószolgálata által jegyzett hétfői közlemény szerint a párt képviselői a korábbi évek tapasztalataiból okulva "az év első munkanapján, az ügyfélszolgálat megkezdésének legelső percében" benyújtották területfoglalási kérelmüket Nagyvárad önkormányzatához. Kérelmükben az szerepelt, hogy március 15-én 16 és 18 óra között szeretnék lefoglalni a Szacsvay-szobor, illetve a Petőfi-szobor előtti teret ünnepi megemlékezés céljából.marc15

"Bár senki más nem nyújtott be előttük kérvényt, mégis a 2-es iktatószámmal regisztrálták megkeresésüket" - áll a közleményben. A tájékoztatás szerint az önkormányzat illetékes bizottsága január 10-én jóváhagyta a kérést, majd egy gépelési hibára hivatkozva a város főjegyzője visszakérte azt. A később kibocsátott értesítésben két órával korábbra tették a megemlékezés engedélyezett időpontját.

Az EMNP emlékeztetett arra, hogy a korábbi években az RMDSZ Bihar megyei szervezete "az összes lehetséges helyszín egyidejű lefoglalásával próbálta meghiúsítani más szervezetek megemlékezését" a nemzeti ünnepen. Ezúttal is az RMDSZ öt helyszínt foglalt le ugyanerre a napra, tízórás idősávban.

Csomortányi István, a Néppárt partiumi szervezési igazgatója úgy vélte, az RMDSZ ezúttal is a „nemzeti oldal” megemlékezését próbálja ellehetetleníteni. Bejelentette, hogy az ügy tisztázása végett a polgármesterhez fordulnak, és ha ez nem lesz célravezető, a közigazgatási bíróságon keresik igazukat.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, az RMDSZ helyszínfoglalási kérését az idei egyes számmal iktatta a nagyváradi önkormányzat. Hozzátette, az RMDSZ által szervezett március 15-i megemlékezések menetrendje több mint tíz éve változatlan. "Ugyanazokon a helyszíneken ugyanazokban az időpontokban zajlanak a rendezvényeink" - nyomatékosította a politikus.

Szabó Ödön sajnálatosnak tartotta, hogy az ünnepet egyesek megpróbálják szétszakítani. "Bennünk mindig is megvolt a nyitottság, hogy az ünnep valamennyi nagyváradi magyaré lehessen" - tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X