Így látja a román sajtó a Btk.-módosítás miatt kirobbant cirkuszt


-A A+

A román sajtó szerint a bukaresti kormány kiírta Romániát az Európai Unióból, és arroganciája meghiúsít minden kísérletet arra, hogy higgadt vita alakuljon ki a büntetőjog módosításáról, az igazságszolgáltatás működéséről és a romániai börtönök helyzetéről.

A román lapok és internetes portálok csütörtökön tág teret szentelt annak, hogy a kormány az igazságszolgáltatás szakmai szervezetei, valamint az államfő bírálata ellenére kedden este elfogadta a büntetőtörvénykönyvet (Btk.) és a -perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendeletet, amely enyhítette a Btk. több cikkelyét.

Mint írtuk, a kormány döntése miatt szerdán százezrek vonultak utcára.  

A kormánnyal szemben kritikus Adevărul című román napilap úgy értékeli, hogy a kabinet „törvényerőre emelte a lopást” a rendelet elfogadásával, amely szerint nem minősül hivatali visszaélésnek vagy bűnpártolásnak „jogszabályok kidolgozása, kibocsátása, illetve elfogadása”.

A Hotnews.ro című hírportál szerint Liviu Dragneának, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének és „bandájának” két olyan egyedülálló dolgot sikerült művelnie, ami példátlan Romániában: a rendszerváltás óta a legnagyobb tüntetést sikerült kiváltaniuk mindössze egy hónappal a kabinet hivatalba lépése után, illetve az országot az 1990-es bukaresti bányászjárás óta nem látott mértékben helyezte nemzetközi bírálatok kereszttüzébe. Akkor Bukarestben polgárháborús hangulat alakult ki az akkori hatalom ellen tüntetők, valamint a hatalom által a román fővárosba vezényelt bányászok és munkások között. A portál kommentátora arra utal, hogy hat nyugati állam, közöttük Egyesült Államok, Németország és Franciaország figyelmeztette Bukarestet: a kormány veszélybe sodorja Románia nemzetközi partnerségi megállapodásait, amelyek az EU és a NATO közös értékein alapulnak. A portál szerint Dragneát meg kell állítani, még mielőtt „tönkreteszi” Romániát.

A Gandul.info hírportál kommentátora szerint a PSD-nek és a kormánynak drágán kell fizetnie arroganciája miatt, hiszen a vitatott sürgősségi kormányrendeletben nemcsak olyan módosításokat fogadott el, amelyekre az alkotmánybíróság kötelezte, például a hivatali visszaélés pontosabb szabályozására, hanem ennél tovább lépett. A portál újságírója szerint a PSD ezzel megmentette Dragneát az ellene zajló büntetőjogi eljárástól, ugyanakkor  meghiúsította, hogy a közeljövőben fontos témákról kezdődjön vita. Az újságíró ezek között említette a börtönökben tapasztalható „embertelen” állapotokat, amelyek miatt Romániát sorra ítéli el a strasbourgi emberi jogi bíróság, a vádhatóság „túlbuzgó” eljárásait, amelyek során az ügyészek visszaéléseket követnek el, valamint a titkosszolgálatoknak az igazságszolgáltatásba való beavatkozását.

A kommentátor az ügyészek által elkövetett visszaéléseknél Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének az esetét említi, akinek az előzetes letartóztatását úgy kérte a vádhatóság, hogy a restitúciós bizottsági ülésen, amelyen az ügyészek szerint jogtalan kárpótlásról született döntés, a politikus részt sem vett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X