Az RMDSZ saját törvénytervezeteket nyújt be a Btk. módosítására


-A A+

Nem csak formai, hanem tartalmi szempontból is kifogásolja az RMDSZ a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet. A két frakció csütörtöki együttes ülésén az a döntés született, hogy a szövetség honatyái két tervezetet is a parlament elé terjesztenek, amelyekkel összhangba hoznák a jogszabályt a korábbi alkotmánybírósági határozatokkal.

Erről Cseke Attila szenátusi frakcióvezető tájékoztatta Maszolt csütörtök este. Közlése szerint arról is döntöttek az együttes ülésen, hogy egy paktumot javasolnak a parlamenti pártoknak. Ennek lényege, hogy bárki is van kormányon ebben a parlamenti ciklusban, nem módosítja sürgősségi rendelettel a büntetőjogot.

„Elfogadhatatlan számunkra, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t. Sok éve mondjuk, hogy meg kellene szüntetni a sürgősségi rendeletekkel való kormányzást, ehhez azonban alkotmánymódosításra van szükség. Azért javasoljuk ezt a paktumot, hogy az esetleges alkotmánymódosításig egyetlen kormány se nyúljon hozzá rendeletekkel a büntetőjoghoz” – magyarázta a szenátor.

"Több módosítást nem indokolt meg a kormány"

Cseke Attila elmondta, az RMDSZ jogász politikusai elemezték a Btk.-módosításról szóló sürgősségi rendeletet, amelyet egyébként a szenátusnál iktatott a kormány. Megállapították, hogy öt olyan előírást tartalmaz, amelyek összhangban vannak az alkotmánybíróság eddigi döntéseivel. Vannak benne azonban olyan rendelkezések is, amelyeknek semmi köze a taláros testület korábbi határozataihoz, és a kormány nem is indokolta meg, hogy miért kerültek be a jogszabályba. Megjegyezte: éppen ezek az előírások táplálták azt a gyanút, hogy a kormány voltaképpen mentesiteni akart a büntetőgi felelősség alól bizonyos korrupcióval vádolt politikusokat.

A frakcióvezető nem részletezte, hogy a sürgősségi rendeletnek melyik cikkelyeit kifogásolják. Közlése szerint az RMDSZ várhatóan már pénteken tervezetet nyújt be a szenátusba a kormány által beterjesztett jogszabály módosításáról. „A sürgősségi rendelettel kapcsolatos tartalmi kifogásainkról és a saját javaslatainkról a későbbiekben részletesen tájékoztatunk” – tette hozzá.

Cseke elmondta, az alkotmánybíróságnak körülbelül negyven olyan további határozata van, amelyekkel összhangba kellene hozni a büntetőjogot. Ezt a korrekciót azonban sem az előző parlament és kormány, sem a jelenlegi nem végezte el. Ezért az RMDSZ-nek szándékában áll a későbbiekben egy újabb Btk.-módosító tervezetet is benyújtani, amely tartalmazza az alkotmánybírák észrevételeit.

Egyelőre marad a PSD-vel kötött megállapodás

Arra a kérdésünkre, nem érzi-e úgy az RMDSZ, hogy a sürgősségi rendelettel történtek miatt a Szociáldemokrata Párt szalonképtelenné vált, és fel kellene bontani a korábban kötött parlamenti megállapodást, Cseke Attila kijelentette: a PSD-vel szemben semmilyen kötelezettségük nincs, az együttműködés pedig csak azokra a helyzetekre érvényes, amelyekről előzetesen konzultálnak a felek, és az RMDSZ is jónak találja a szóban forgó jogszabályt, előterjesztést.

„A sürgősségi rendeletről pedig nem konzultáltak velük. Tehát semmilyen kötelezettségünk a jogszabállyal kapcsolatban sincs. Ha lett is volna konzultáció, ugyanazt mondtuk volna, amit most: nem szabad Btk.-t sürgősségi rendelettel módosítani” – fogalmazott a frakcióvezető.

Cseke Attila hangsúlyozta: az RMDSZ már rég leszámolt azzal az illúzióval, hogy a magyar közösséget a romániai bal- vagy jobboldali pártok bármelyike őszintén támogatná. „Egyik párt sem szeret jobban minket, mint a másik” – szögezte le. Ezért szavai szerint a magyar közösségnek eszközök kellenek arra – ezek egyike a parlamenti képviselet –, hogy identitását megőrizze és erősödjön.

„A PSD-vel kötött parlamenti megállapodás is eszköz lehet arra, hogy a magyar közösség ügyeiben előrelépések történjenek ebben az időszakban. Ez semmiféleképpen nem tartalmazza a Btk. módosításáról szóló sürgősségi rendelet támogatását. A két dolognak semmi köze egymáshoz” – szögezte le az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.








EZT OLVASTA MÁR?

X