Konszenzussal elfogadott Btk.-módosítást ígér a kormány


-A A+

Az igazságügyi minisztérium által szervezett, széles körű egyeztetés eredményeként ölt végső formát a büntető törvénykönyvet és a büntetőjogi perrendtartási törvénykönyvet módosító tervezet – ígéri a kormány.

Vasárnapi közleményében a Grindeanu-kabinet leszögezi: a büntetőjogot az alkotmánybíróság döntéseivel, illetve az európai uniós irányelvekkel összhangba hozó törvénytervezet kidolgozását megelőző egyeztetések a civil szféra, az illetékes intézmények és szervezetek, illetve a politikai pártok képviselőinek részvételével zajlanak majd. Amíg nem születik olyan tervezet, amellyel a konzultációk minden résztvevője egyetért, semmiféle döntést nem hoz a kormány a Btk. módosításáról.

Mint ismert, vasárnapi ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv módosításáról szóló, 2017/13-as rendelet hatályon kívül helyezéséről. Sorin Grindeanu miniszterelnök ugyanakkor felkérte az igazságügyi minisztert, sürgősen kezdeményezzen közvitákat a politikai pártok, illetve a civil szféra képviselőivel a hatályon kívül helyezett rendeletben szereplő témákról.








EZT OLVASTA MÁR?

X