IRES: hisznek is, meg nem is a kormánynak az emberek


-A A+

A lakosság 52 százaléka szerint a kormány nem fogja idén keresztülvinni az ország területi-közigazgatási újraosztását, az úgynevezett régiósítást – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet első idei felméréséből. Jelentősen magasabb azoknak az aránya (74%), akik szerint idén módosítják az alkotmányt, de a lakosság közel fele úgy véli, hogy ebben az igyekezetében felbomlik a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL).ires-52-din-romani-cred-ca-impartirea-pe-regiuni-tarii-nu-se-va-face-20131358781571

A megkérdezettek 65 százaléka szerint az év végéig új egészségügyi törvényt fogadnak el és 51 százalékuk bízik abban, hogy nőni fog az életszínvonal és újra emelkedő pályára áll a gazdaság. Az IRES-felmérés szerint a lakosság több mint fele (51%) nem tartja megvalósíthatónak a kormány azon ígéretét, hogy 19 százalékra csökkentik a hozzáadott értékadót (TVA).

Növekvő USL, csökkenő PDL

A lakosság közel kétharmada nem lenne hajlandó egy újonnan alapított pártra pecsételni. A megkérdezettek zöme úgy véli, hogy az USL tovább növeli támogatottságát a következő időszakban, ellenben a Demokrata-liberális Párttal (PDL), amelynek nem sok jót jósolnak, hiszen 40-50 százalékos csökkenést vizionálnak. A kisebb alakulatok – RMDSZ, PRM, UNPR, PNȚCD – támogatottsága a megkérdezettek szerint előreláthatóan nem változik majd.

 A lakosság egyharmadának nagyon konkrét politikai preferenciái vannak, ami 5 százalékos növekedést jelent a 2011 végi adatokhoz képest. A megkérdezettek 37 százalékának kedvenc politikusa is van, ami 9 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Minden negyedik polgár vallotta be, hogy az utóbbi tíz év alatt több politikai alakulatra is voksolt. Ezek 53 százaléka két, 30 százaléka három, 6 százaléka négy és ugyancsak 6 százaléka több mint négy pártra szavazott a különböző választások alkalmával.

Új elnök?

Az IRES-nek válaszolók 51 százaléka úgy véli, Crin Antonescu liberális elnök idén elfoglalhatja Traian Băsescu államfői tisztségét. Tavaly a lakosság 70 százaléka még úgy gondolta nincs esély a hivatalban levő elnök felfüggesztésére.

A szociológusok azt is kimutatták, hogy a lakosság a tavalyi, politikailag rendkívül zaklatottnak számító év után sem fordult el a politikától, a megkérdezettek 70 százaléka nagy érdeklődéssel követi a pártok harcát. Hatvan százalékuk úgy tartja, hogy jól tájékozódott a világ dolgaiban, a felmérés alanyainak 81 százaléka a televíziókon keresztül jut információkhoz. Az internet (7%) és az újságok (4%) messze lemaradtak a hírversenyben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X