Kelemen megköszönte Markó Attila államtitkári munkáját


-A A+

Természetesnek nevezte kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök, hogy a miniszterelnök az RMDSZ által javasolt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.

A politikus emlékeztetett arra, hogy ezt a hivatalt mindig valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezette. „Ez így természetes, és ebben a kérdésben nincs kormány-ellenzék vita. A hivatal elnökére vonatkozóan az RMDSZ tett javaslatot, az elnökhelyettesre pedig a nemzeti kisebbségek frakciója, erről egyébként megállapodás született a két parlamenti csoport között" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.marko masolat

Kelemen Hunor ugyanakkor megköszönte Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala korábbi elnökének sok éves munkáját, amely során a Romániában élő nemzeti kisebbségek érdekeit mindig legjobb tudása szerint képviselte.

„Markó Attilának az erdélyi magyar közösség érdekében végzett munkája az elmúlt évtizedekben kiemelkedő volt. A nevéhez fűződik a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló kormányhatározat, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányrendeletek és törvények szerzőjeként, társszerzőjeként, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaként közel 1500 egyházi ingatlan került vissza az erdélyi magyar történelmi egyházainkhoz" – mondta az RMDSZ elnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X