Ismét tízezrek vonultak utcára országszerte a kormány ellen tiltakozni


-A A+

Vasárnap este ismét országszerte tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a Sorin Grindeanu vezette kormány ellen. Erdélyben, Partiumban és a Bánságban is tüntettek.

A korábbi napok néhány ezres megmozdulásihoz képest vasárnap Bukarestben ismét nagyobb számban vonultak tüntetők a kormány székháza elé, ahol 21 óra körül már hivatalos források szerint több mint tízezren, sajtóbecslések szerint közel 50 ezren követelték a Grindeanu-kabinet lemondását. 

A fővárosi demonstrációnak ismét rendhagyó korográfiája volt: a tüntetők 21 óra körül a román trikolórt mintázták meg a telefonjuk lámpájával. Ezt úgy hajtották végre, hogy a tiltakozó akció előtt osztogatott piros, sárga és kék A4-es papírokon keresztül világítottak az égre. Talány, hogy miként sikerült a három színsávot kiakalítani a színek összekeveredése nélkül a téren.

Kolozsváron hivatalos becslés szerint mintegy 3 500 ember gyűlt össze a Főtéren. Este 8 órakor a tiltakozók elindultak a város negyedeibe. Nagyszebenben mintegy 5 000 tiltakozó vonult ki a Nagypiacra, a tüntetők itt is körbejárják a város nagyobb sugárútjait, majd visszatérnek a polgármesteri hivatal elé.

Temesváron több mint 4 000 személy tiltakozott a kormány ellen, itt arra figyelmeztették a tömeget, hogy a parlament jövő héten elutasíthatja a 14-es rendeletet, amely hatályon kívül helyezné a 13-as rendeletet. A temesváriak kérték a két ház elnökének, Liviu Dragneanak és Călin Popescu Tăriceanunak, valamint a Nép Ügyvédjének, Victor Ciorbeanak is a lemondását.

Közben a kormányt támogató demonstráció sorai is szélesedtek az elnöki hivatalnál: a hétköznapokon megszokott néhány százas létszámhoz képest vasárnap mintegy ezren demonstráltak a kormány védelmében és Klaus Johannis államfő ellen.    

Brassóban és Iaşi-ban is körülbelül 1 500-an vonultak utcára. 21 óráig tüntetésekről érkezett hír Gyulafehérvárról, Konstancáról, Piatra Neamţról, Tulcearól, Suceavaról, Brăilaról is.

A tüntetések intenzitása a vasárnapi népesebb megmozdulásokon is egy nagyságrenddel elmaradt a múlt hétvégi csúcsponthoz képest, amikor országszerte félmillióan, Bukarestben pedig több mint kétszázezren vonultak utcára, és a kormány hatálytalanította a népharagot kiváltó rendeletét. A tüntetők tizenharmadik napja vonultak utcára.

A tüntetéseknek egyébként továbbra sincsenek szónokaik vagy vezetőik, mindenki az általa javasolt jelmondatok, feliratok, szellemessége függvényében tudja felhívni követeléseire a figyelmet. A kormányépület körül többen maratoni távfutást rendeztek, így jelezve azt, hogy hosszú távú tiltakozásra rendezkedtek be és kitartanak követeléseik mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X