Uniós pénzből javítana a börtönállapotokon a kormány


-A A+

Európai uniós alapokat tervez lehívni a kormány a romániai börtönállapotok javítására - erről egy hétfő esti televíziós műsorban beszélt Sorin Grindeanu miniszterelnök, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság (EB) felajánlotta ezt a lehetőséget a Dacian Cioloş vezette szakértői kabinetnek is, ez azonban nem kívánt élni vele. 

A kormányfő azt mondta, az EB első alelnökével, Frans Timmermansszal folytatott múlt heti beszélgetése során kiderült, utóbbi jól ismeri a romániai büntetés-végrehajtási intézetek helyzetét, el is látogatott néhány börtönbe. Grindeanu azt állítja, Timmermans felajánlotta a Cioloş-kormánynak is az uniós alapok lehívásának lehetőségét, ők azonban azt mondták, nincs szükség rá. 

„Nekünk szükségünk van ezekre az alapokra, és ezen a héten hivatalos igénylést küldünk Brüsszelbe a börtönök felújítására és általában az ezekben uralkodó állapotok javítására fordítandó uniós alapok lehívására vonatkozóan. Ez egy olyan lehetőség, amelyet nem szalaszthatunk el” – fogalmazott Grindeanu az Antena3 televízió műsorában. A kormányfő hozzátette, a büntetés-végrehajtási intézetek felújítása csak részben oldja meg azokat a problémákat, amelyek miatt több ízben is elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága. A börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére alternatív intézkedések bevezetésére van szükség. „Az elektronikus karkötős rendszert nem mi találtuk fel - ez például jó megoldás lenne azok esetében, akik kisebb bűncselekményeket követtek el. Ugyanakkor újra kell kezdeni a tárgyalásokat a közkegyelmi törvényről, amelynek tervezetét elküldtük a parlamentbe” – tette hozzá Grindeanu. 








EZT OLVASTA MÁR?

X