Ismét az utcára vonultak a nagyvárosokban


-A A+

Ismét tüntetnek az ország több nagyvárosában. Vasárnap Bukarestben, Brassóban, Kolozsváron is demonstrációk vannak, Galacon PSD-ellenes megmozdulás volt.

Bukarestben a Victoriei téren pár százan gyűltek össze 18 órakor, hogy részt vegyenek a Menetelés a független intézményekért akcióban. Kevéssel nyolc óra előtt körülbelül kétezren meneteltek.

A Facebookon szervezett megmozduláson a tervek szerint az útvonal néhány intézmény érintésével a kormánytól a parlament épületéig tart. 

"Tiltakozunk az ellen, ahogy egyes intézmények alárendeltségét korlátozzák, és politikai szempontok szerint neveznek ki egyes vezetőket" - olvasható a felhívásban. A demonstrálók többek között az alkotmánybíróság depolitizálását követelik. 

Mint arról már beszámoltunk, az alkotmánybíróság hétfőn kimondta: a Btk.-t módosító 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán indított vizsgálattal jogi konfliktust idézett elő az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a kormány és a legfőbb ügyészség között. Ebben a kérdésben Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke fordult a taláros testülethez. Călin Popescu-Tăriceanu úgy vélekedett, hogy egy jogállamban le kellene mondania azon intézmény vezetőjének, amellyel kapcsolatban az alkotmánybíróság megállapította, hogy áthágta az államhatalmak szétválasztásának elvét, azaz a demokrácia alapelvét.

A menetelők táblákat visznek, amelyeken, egyebek mellett azt írja, hogy 'Le a korrupcióval', 'Büntetett előéletűek nélküli parlamentet', 'Közkegyelem nélkül', 'Mondjatok le!'. 

Kolozsváron szintén este hat órára hirdették meg a tüntetést

Kolozsváron körülbelül 300-an, Nagyszebenben 400-an tiltakoznak. 

Galacon a PSD ellen tiltakoztak

Galacon néhány tucat állampolgár tiltakozott vasárnap délután a PSD ellen a prefektúra épülete előtt. A tiltakozók színes lufikkal jelentek meg, a piros színűekre pedig a PSD, Dragnea, Ponta, Olguta nevet írták, majd ez utóbbiakat kilyuggatták.

Az egyik tüntető elmondta, átlátható közigazgatást szeretne, korrupciómentes ügyintézést és tiszta politikát. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X