Elkezdődhet Gabriel Oprea bűnvádi pere


-A A+

Elutasította szerdán a legfelső bíróság Gabriel Oprea fellebbezését, és elrendelte az elsőfokú tárgyalás elkezdését abban a perben, amelyben hivatali visszaéléssel vádolják a volt miniszterelnök-helyettest. A döntés jogerős. 

A bírák elutasították mind a Gabriel Oprea, mind a többi vádlott által benyújtott óvást, és fenntartották a 2016. október 19-én egy másik bírói testület által kimondott döntést, amely az elsőfokú tárgyalás elkezdéséről rendelkezett.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség 2016 májusában emelt vádat Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen hivatali visszaélés miatt. A vádhatóság szerint Oprea - a belügyi titkosszolgálatot (DIPI) akkor vezető Gheorghe Nicolae, illetve a DIPI jogi osztályát irányító Gabriel-Nicolae Pavel segítségével - elrendelte a DIPI műveleti keretének 410 000 lejjel való kiegészítését, majd a törvényes előírásokat megszegve jóváhagyta egy Audi A8-as személygépkocsit vásárlását ebből a keretből. A vádhatóság szerint 2015 augusztusa és októbere között kizárólag Gabriel Oprea használta a gépkocsit. Gheorghe Nicolaét, Gabriel-Nicolae Pavelt és a DIPI két másik vezető beosztású alkalmazottját hivatali visszaélésben való bűnrészesség, illetve sikkasztás vádjával állította bíróság elé a DNA. 








EZT OLVASTA MÁR?

X