Házkutatást tartottak az EMNP kovásznai kampányirodájában


-A A+

Csütörtök este hat rendőr jelent meg az Erdélyi Magyar Néppárt kovásznai kampányirodájában – számolt be pénteken közleményben az EMNP sajtóirodája. A rendőrök házkutatási paranccsal érkeztek, és elmondták, hogy a Néppárt által kibérelt irodahelyiséget is magában foglaló ingatlan tulajdonosa ügyében vizsgálódnak, aki ellen 2011-ben indult bűnvádi eljárás.

A házkutatás során csempészett cigarettát és alkoholt kerestek, és mindent átkutatták az irodában, az üres számítógépdobozoktól az asztalokon levő írószeres tárolókig, még a szemeteszsákokban is könyékig turkáltak. Tüzetesen átkutatták a Néppárt kampányanyagait – plakátokat, szórólapokat stb. – tartalmazó dobozokat is.

Közleményében az EMNP leszögezi: tiszteletben tartja a rendőrség, a nyomozóhatóság és az igazságszolgáltatás munkáját, bátorítja a hatékony bűnüldözést, és reméli, hogy a kovásznai házkutatás ennek jegyében történt. Azt azonban furcsának találják, hogy éppen egy polgármester-választásra készülő párt irodájában, kampányidőszakban jelenik meg a karhatalom és tart házkutatást.

„Ha a kovásznai rendőrségi akció valódi célja a megfélemlítés, akkor a lehető leghatározottabban el kell ítélnünk azt, és fel kell szólítanunk az illetékeseket, hogy hagyják abba az 1989 előtti időket idéző módszerek alkalmazását” – fogalmaz a közlemény.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X