A háromszáz fős képviselőház híve a miniszterelnök


-A A+

Háromszáz fős képviselőház, megyénként két szenátor – így képzeli el az új parlamentet a miniszterelnök. Victor Ponta a Hotnews portálnak számolt be pénteken a választási törvény tervezett módosításáról.

A kormányfő elmondta, szorgalmazza az elektronikus, illetve a levélben történő szavazás bevezetését is, mert ez megkönnyítené a külföldön élő nagy számú román állampolgár számára a voksolást. Emellett Ponta lecsökkentené a népszavazások jelenleg 50 százalékos érvényességi küszöbét, az alacsony részvétel ugyanis az alkotmánymódosítás elfogadását is veszélyezteti.image-2010-02-3-6870095-41-victor-ponta

A sajtóba már korábban kiszivárgott, hogy a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) a jelenlegi egyéni szavazókerületes választási rendszerről a vegyes rendszerre térne át a választási törvény módosításakor. Az USL emellett elkülönítené a parlament két házának hatásköreit. E szerint a szenátus a régiók és az önkormányzatok képviseletét látná el.

Az új választási törvény javasolt tervezetét még nem véglegesítették a szociálliberálisok. Egyes elképzelések szerint vissza kellene térni az arányosság elvét messzemenően teljesítő pártlistás szavazásra, egy másik javaslat szerint Romániának a német – vegyes – rendszert kellene alkalmaznia. A német modell szerint a honatyák fele pártlistákról, másik fele egyéni választókerületekből jut be a parlamentbe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X