Az EU jövője: közvitát szervez a külügyi bizottság a Fehér Könyvről


-A A+

Felkérte a képviselőház külügyi bizottságának tagjait, szervezzék meg megyéjükben  az Európai Unió jövőjének lehetséges forgatókönyveit felvázoló Fehér könyvről – jelentette be Nagyváradon szerdán a parlamenti testület elnöke, Biró Rozália.

A politikus kedden egyeztetett Angela Cristeával, az Európai Bizottság romániai képviselőjével. Megállapodtak abban, hogy június végéig, július közepéig közvitákat szerveznek az egyetemi, a civil, az üzleti stb. szféra képviselőivel, és összegzik a megfogalmazódott javaslatokat.

A külügyi bizottság elnöke Nagyváradon ismertette a március 1-jén Jean Claude Juncker által felvázolt öt forgatókönyvet, és kitért az európai pártcsaládok álláspontjaira is. Kérdésünkre Biró Rozália elmondta: Bihar megyében márciusban-áprilisba tájékoztatják a különféle szervezetek képviselőit a Fehér könyvről, és a tervek szerint május elsején szervezik meg a tényleges közvitákat.

A külügyi bizottság elnöke azt is elmondta, hogy az öt forgatókönyv általános lehetőségeket tárgyal, és még várják az egyes területekhez kötődő dokumentumok megjelenését. Szerinte azonban a közvitákat mindenképpen le kell folytatni minél több ember bevonásával.

Bihar megyében szerdán az RMDSZ-es polgármesterekkel találkozik Biró Rozália, mint mondta, őket is arra fogja kérni, hogy közösségeikben szervezzék meg ezeket az egyeztetéseket.








EZT OLVASTA MÁR?

X