Oláh Emese lehet az új alpolgármester Kolozsváron


-A A+

Oláh Emese városi tanácsost javasolja a Horváth Anna lemondása nyomán megüresedett alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ. Erről Csoma Botond, Kolozs megyei elnök tájékoztatta a Szabadság napilapot.

A szövetség a városi tanács keddi ülésén fogja javasolni Oláh Emese tanácsos kinevezését.A 35 éves Oláh Emese a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi, illetve közgazdaságtan karán szerzett diplomát, 2007 óta ügyvédként tevékenykedik, 2012 óta önkormányzati tanácsos.

„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének pénteki választmányi ülése után.

Az ülésen döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át.








EZT OLVASTA MÁR?

X