Laczikó Enikő: Romániának el kell fogadni a kisebbségek jogállásáról szóló törvény-tervezetet


-A A+

„Még mindig nem fogadta el a román parlament a kisebbségek jogállásáról szóló törvény-tervezetet, amelyet 2005-ben nyújtott be az akkori kormány a törvényalkotó testület elé. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala évente megerősíti ennek a törvénynek a szükségességét és annak eredeti formájában való elfogadását” – mutatott rá Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese azt követően, hogy az intézmény képviselői a kisebbségvédelmi keretegyezmény szakértőivel találkoztak ma délelőtt Bukarestben. 

Laczikó Enikő elmondta, hogy Romániában még mindig nem szabályozták a nemzeti kisebbségek státusát, hiszen jelen pillanatban a kisebbségeket nem tekintik államalkotó tényezőknek. „A Romániában élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek korlátozott módon élhetnek jogaikkal, hiszen számos értelmezési és alkalmazási gondokkal kell szembenéznünk. Bár az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala igyekszik eleget tenni a különböző jogértelmezési kéréseknek, a gyakorlat azt mutatja, hogy nem alkalmazzák a törvényeket, értelmezési problémák merülnek fel” – fogalmazott az államtitkár-helyettes.A Keretegyezmény betartását monitorizáló bizottság tagjai rákérdeztek a nemzeti kisebbségek szimbólum-használata körül kialakult problémákra, illetve azokra a perekre, amelyeket a székelyföldi önkormányzatok ellen indítottak a hatóságok. Az államtitkár-helyettes elmondta: „sürgősen szabályozni kell a szimbólum-használatot, hiszen elfogadhatatlan, hogy a 21. században nem használhatjuk szabadon ezeket.”

Laczikó Enikő hangsúlyozta, hogy az Etnikumközi Hivatal fontosnak tartja a kisebbségekkel való szoros együttműködést, és az azokkal való folyamatos konzultálást, hiszen csak így lehet reális megoldásokat javasolni a valós problémákra.








EZT OLVASTA MÁR?

X