Kelemen: Tőkés Lászlónak nincs miért aggódnia


-A A+

Alaptalannak találja Kelemen Hunor szövetségi elnök Tőkés Lászlónak azt az aggodalmát, hogy az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések kioltják egymást.

Az RMDSZ vezetője hétfőn az európai parlamenti képviselő múlt heti nyílt levelére válaszolt. Ebben Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöki minőségében az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgette a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Álláspontját Kelemen Hunor mellett elküldte Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének is.

Tőkés megköszönte, hogy a három szervezet 2012-es választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a "külön utas megoldást választotta", és - a jelek szerint - külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének. "Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében" - fogalmazott Tőkés László.tokes-kelemen

„Meg kell nyugtatnom az Elnök urat, hogy aggodalma alaptalan: az RMDSZ álláspontja szerint az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések közül az a támogatandó, amelyet az Európai Bizottság pozitívan véleményez. Meggyőződésem, hogy ezek a kezdeményezések kiegészítik, és nem kioltják egymást" – írja válaszlevelében Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök arról tájékoztatja Tőkés Lászlót, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) összefogása és együttműködése gyümölcseként európai szintű összefogás körvonalazódik a kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól-délig és kelettől-nyugatig partnereket talál. Szerinte ez az összefogás bizonyítja, hogy a nemzeti közösségek és az őket képviselő legitim szervezetek nem csak a saját egyéni specifikus gondjaikra keresnek megoldásokat, hanem képesek egymillió aláírással hitelesített, valós európai szolidaritást kiépíteni és fölmutatni.

„Leveléből számomra egyértelműen kitűnik, hogy támogatja ezt az európai szintű összefogást, amely mind a romániai magyarok, mind más, európai őshonos nemzeti kisebbség javára válik" – zárja levelét Kelemen Hunor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X