Két hónap haladékot adott az IMF a Ponta-kormánynak


-A A+

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvileg egyetértett a román hatóságok azon kérésével, hogy két hónap haladékot adjon a szerkezeti reformok terén vállalt kötelezettségek teljesítésére - derült ki Victor Ponta miniszterelnök nyilatkozatából.ponta-imf

A kormányfő hétfőn találkozott az IMF bukaresti küldöttségével, amely felülvizsgálati látogatáson tartózkodik Bukarestben. Ponta megerősítette, a hatóságok két hónap haladékot kértek az IMF-től a szerkezeti reformok folytatására, ami állami vállalatok kisebbségi vagy többségi részvénycsomagjának az eladására vonatkozik.

"Két hónap haladékot kértünk, és az IMF elvileg egyetértett ezzel annak érdekében, hogy minél több eredményt tudjunk felmutatni a valutaalap igazgatótanácsának az állami vállalatok privatizálása terén" - mondta Victor Ponta.

pontaA kormányfő szerint Románia vállalta, hogy felgyorsítja a szerkezeti reformokat, így a Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagját tőzsdére viszi, valamint elindítja ugyanezt a folyamatot az Oltenia energiavállalat 10 százalékos, a Nuclearelectrica és a Romgaz vállalatok 15-15 százalékos részvénycsomagja esetében is.

A kormány vállalta, hogy az Electrica SA áramszolgáltató privatizálását is folytatja, az államvasutak teherszállító részlegének (CFR Marfa) többségi részvénycsomagját pedig eladja egy stratégiai befektetőnek. Ugyanezt teszi a posta esetében is, a többségi részvénycsomag eladását február végéig hirdeti meg a kormány, és a tervek szerint június közepén már magánkézben lesz a posta.

Ponta szerint Románia számára jó hír, hogy továbbra is az IMF hitelmegállapodás ernyője alatt marad. Az eddigi tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a megállapodásnak köszönhetően előnyös feltételek mellett tudja Románia finanszírozni a gazdaságát a pénzpiacokról.imf

A miniszterelnök szerint Románia júniusban tárgyalhat egy újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásról, és ennek érdekében igyekszik sikerrel lezárni a jelenlegi két éves, 3,6 milliárd eurós hitelmegállapodást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X