Székelyföldi terrorvád: fellebbeztek a felek az elsőfokú ítélet ellen


-A A+

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistái is fellebbeztek az utóbbiak ellen április hetedikén hozott elsőfokú ítélet ellen - közölte szerdán internetes oldalán a Székely Hírmondó.

A bíróság honlapján közölt adatok szerint az ügyészség és az elítéltek egyike, Szőcs Zoltán is még a múlt héten fellebbezett a bukaresti táblabíróságon kimondott elsőfokú ítélet ellen. A másik elítélt, Beke István fellebbezését kedden iktatták a táblabíróságon. Beke ügyvédje egy héttel ezelőtt a Krónika című napilapnak nyilatkozott arról, hogy a vádlottak teljes felmentését kérik.

Noha az ügyészség eredetileg közösség elleni merénylet kísérletével, illetve felbujtással vádolta a kézdivásárhelyi férfiakat, a per során azt kérte, hogy módosítsák a vádat az alkotmányos rend elleni cselekményekre. A táblabíróság azonban nem találta bizonyítottnak ezt a vádpontot, és csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélte a vádlottakat 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre. Éppen annyi börtönbüntetést szabott ki rájuk, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.

A Krónika kérdésére Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró korábban azt válaszolta, hogy tapasztalata szerint általában akkor hoz hasonló ítéletet a bíróság, ha a vádlottakat ártatlannak találja. "Az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádakat, tehát a két férfit a bíróság ártatlannak találta az ellenük felhozott vádakban, de ilyen esetekben nem akarják, hogy az ítélet hivatkozási alapot szolgáltasson arra, hogy kártérítésért beperelhessék a román államot, amiért ártatlanul ültek előzetesben" - mutatott rá Puskás Bálint.








EZT OLVASTA MÁR?

X