Négy év börtönbüntetésre ítélték George Copost


-A A+

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek kedden első fokon George Copos üzletembert, a Bukaresti Rapid tulajdonosát, akit adócsalásban talált bűnösnek egy bukaresti kerületi bíróság.

copos2George Copos 2004 és 2006 között a kormány miniszterelnök-helyettese volt. A vádirat szerint 2004-ben üzletemberként több ingatlant eladott a Román Lottótársaságnak, de a tranzakció valódi értékét eltitkolta, egymillió euróval károsította meg a román állami költségvetést.

Copos ellen 2006-ban emeltek vádat, de a per mostanig húzódott eljárási okok miatt, amiért az igazságszolgáltatást figyelemmel kísérő Európai Bizottság többször bírálta Romániát.

Nicolae Cristea mint a Román Lottótársaság igazgatója és az igazgatótanácsának akkori elnöke 800 ezer dollárt fizetett reklámokra és támogatásként az 1996-1999 közötti időszakban a Rapid fociklubnak. 2002-ben a lottótársaság 175 ezer dollárért bérelt reklámfelületet a Rapid Giulești-i standionja mellett. Az ügyészek szerint ez az összeg négyszer nagyobb, mint a piaci ár, de nem indítottak ebben az ügyben eljárást, csupán Copos és Cristea közötti kapcsolatra szerettek volna rávilágítani.

Az ügyészek azt is megjegyezték, hogy a Copos-Cristea kettős közös múltja korábbra nyúlik vissza, egészen addig, amíg a lottótársaság az Ana Electronics (Copos cége) televízióit kezdte el nyereményként felhasználni.

A Lottó I-es ügy 2009. december 9-én került a második kerület bíróságára, addig a Legfelső Bíróság tárgyalta az ügyet Copos kormánytisztsége miatt. 

A másik, játékos-átigazolási ügy – amelyben Copos szintén vádlottként érintett – fellebbezésének tárgyalását a bíróság előrébb hozta, ezt az ügyet február 11-én fogják tárgyalni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X