Mintegy hetven százalékban foglaltak a helyek a hazai menekültügyi központokban


-A A+

Romániában csaknem 1330 menedékkérőt tudnak elhelyezni az e célból kialakított befogadó központokban, jelenleg pedig a helyek több mint 70 százaléka foglalt - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a bevándorlási hivatal (IGI) sajtószolgálata.

Ezek a központok nyílt rendszerben működnek, lakóik szabadon közlekedhetnek, ha pedig a kérelmező valamilyen védelmet kap az államtól, akkor az ügyészség hivatalból megszünteti a tiltott határátlépésért ellene indított bűnvádi eljárást. Az MTI érdeklődésére, hogy milyen következményekkel járhat, ha egy Romániában már nyilvántartásba vett menedékkérő megpróbálja illegálisan átlépni a román-magyar határt is, hogy bejusson a schengeni övezetbe, az IGI azt válaszolta: ez nem vonja maga után automatikusan a menedékkérelem elutasítását, de a megalapozottság vizsgálatánál a hatóságok figyelembe veszik a kérelmező magatartását.

Az IGI nem cáfolta meg a román határrendészet azon állítását, hogy - a menedékkérőkön kívül - a migrációs hivatal elhelyezési központjaiban szállásolják el ideiglenesen azokat a szerb-román határon feltartóztatott határsértőket is, akiket a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján Románia vissza akar küldeni Szerbiának. Arra viszont egyik hatóság sem válaszolt, hogy miként működik a gyakorlatban az egyezmény, visszafogják-e minden esetben a szerb hatóságok a közös határ román oldalán feltartóztatott embereket és mennyi időt vesz igénybe az eljárás.

Az MTI azt követően kért bővebb tájékoztatást a határrendészettől, illetve a bevándorlási hivataltól a román határokon feltartóztatott emberek további sorsáról, hogy a határrendészet honlapján megszaporodtak a szerb-román, illetve román-magyar határon feltartóztatottakról szóló híradások. A két megkeresett romániai intézmény egyike sem erősítette meg, hogy nőtt a migrációs nyomás az ország határain.

Az MTI-nek megküldött statisztikákból, illetve a napi közleményekből megállapítható: idén már több mint ezer embert tartóztattak fel a román hatóságok a szerb határon, vagyis csaknem annyit, mint tavaly egész évben Románia valamennyi határszakaszán. A határsértések száma az utóbbi hetekben nőtt meg jelentősen a szerb-román határon: áprilisban az eltelt 20 nap alatt több Szerbiából érkezett embert tartóztattak fel a román határrendészek (588), mint az első negyedévben (420).








EZT OLVASTA MÁR?

X